Paranormális ház, tele furcsa és ijesztő meg nem magyarázott észleléssel.

Rejtélyes események tárháza

Csatlakozz feliratkozóink közé!

Paranormális ház, tele furcsa és ijesztő meg nem magyarázott észleléssel.

Az esetet egyik olvasónk élte meg és dokumentálta. (Alexandra)

2016 telén édesanyámékkal beköltöztünk egy kislakásba.
Már amikor először beléptem az ajtón volt egy nagyon rossz érzésem a hellyel kapcsolatban, gyomorgörcs, sírás, nem akarok itt lenni érzés.
A testvéreimmel egy szobában aludtam, két ágy teljesen egymásnak volt tolva, az enyém és a kishúgaimé, az övéké kicsit magasabb volt, mint az enyém.
Nem terveztünk sokáig ott maradni, vészhelyzeti megoldás volt, az előző albérletünkből egyik pillanatról a másikra kellett eljönnünk, szívességi alapon költözhettünk be.
A szobánk ajtaja, pont a bejárati ajtó mellett helyezkedett el és ilyen tipikus, régifajta, tejüveges ajtó volt. Tudjátok amin éppen hogy csak át lehet látni.
A ruháink nagy része zsákokban volt, a zsákok pedig az ajtó mellett voltak elhelyezve, így amikor bejött valaki a szobába a zsákokat súrolta az ajtó, ami azért elég hangos.
A lakás maga úgy nézett ki, hogy bejössz a bejárati ajtón, balra a mi szobánk a tesóimmal, jobbra egy másik, egyenesen előre a folyosón mész egy kicsit, jobbra egy nagy zuhanyfüggöny, mögötte egy beugró, ott volt a fürdőszoba, egyenesen végig a folyosón egy konyha nappalival.
A nappaliban a kanapén aludt édesanyám és a nevelőapukám.
Ezeket azért írtam le, hogy érthető legyen a történet.
És akkor most a sztori érdekes része.
A kishúgaim mindig féltek elmenni a folyosón a fürdőszoba előtt, mindig úgy hallották, mintha ott rájuk kiabálna valaki a bátyánk hangján, hogy “Hagyd abba!”.
A zuhanyfüggöny sokszor mindenféle huzat nélkül, csukott ablakok, ajtók mellett magától lengett és nem, nem csak lengedezett, hanem mintha fújna a szél.
Egyik éjjel arra ébredtünk a testvéreimmel, hogy valaki felkapcsolta a szobában a villanyt.
Fel is emeltem a fejem de mindenki az ágyában feküdt, az ajtó is csukva volt.
Gondoltam kimegyek, megkérdezem édesanyámékat mit szerettek volna, miért kapcsolgatják a villanyt az éjszaka közepén.
Anyum dühös volt, hogy felébresztettem, elzavart aludni. Szóval nem Ők voltak.
Visszafeküdtem, bár nehezen, ment az elalvás ezek után, féltem.
Egyébként érdekes, hogy a családom eddig teljes mértékben nem hívő tagjai azon a helyen mind sokszor imádkoztak.
Ebben a lakásban mindig mindenhol égtek a villanyok, különben nem lehetett látni, olyan sötét volt. Bár ha égtek a villanyok is bőven elég sötét volt.
Egy másik ilyen napon egyedül voltam a szobában, éppen a telefonomon olvastam a fal felé fordulva amikor felkapcsolódott a világítás, tisztán hallottam, hogy kinyílik az ajtó, végigsúrolja a zsákokat, léptek az ágyamig, aztán éreztem, hogy valaki leül mellém. Gondoltam biztosan valamelyik testvérem az, odafordultam de nem volt ott senki. Itt már nagyon megijedtem. Ki is mentem édesanyámékhoz, mondtam nekik mi történt.
Egy másik ilyen napon ketten voltunk a szobában a bátyámmal amikor tisztán láttuk, hogy valaki elmegy az ajtó előtt. A folyosón is éget a lámpa szóval nem árnyékot láttunk, egy konkrét alakot, kék felsőben, világos arcbőrrel, ahogyan elsétál többször is oda vissza az ajtó előtt.
Itt megint kimentem édesanyámékhoz megkérdezni miért járkálnak de nem, most sem ők voltak.
A történet legrosszabb, legrémisztőbb része következik, most még nem késő abbahagyni az olvasást. Komolyan. Én a mai napig rettegek erre gondolni.

jelenség, paranormál

Éjjel arra ébredtem, hogy nem kapok levegőt a melegtől. Olyan melegem volt, mintha égne körülöttem minden, vagy mintha már én magam gyulladtam volna ki. Szó szerint fulladoztam.
A hátamra fordultam és akkor láttam… Szóval nem tudom tudjátok-e milyen amikor valami sötétebb a sötétségnél ezért tisztán látjátok?
Én így láttam egy idős férfit ahogyan az ágyam fölé hajol. Éreztem a lehelletét a bőrömön.
Az oldalamra fordultam, próbáltam nem erre gondolni. Biztos csak képzelődök, gondoltam magamban. Felmásztam a kishúgaim mellé a másik ágyra, hátha úgy, hogy magasabban vagyok nem lesz ilyen borzasztóan melegem.
Éppen hogy csak elhelyezkedtem az oldalamon amikor éreztem, hogy nem tudok mozdulni és valamiért hihetetlenül féltem, ennyire még sosem.
Nem vagyok az a sikítozós, az már a legvégső dolog amit teszek de itt kinyitottam a szám, hogy sikítsak.
Ekkor olyan volt, mintha valaki a számra helyezett volna kinyitva egy zsebkendőt. Csak azt szívtam be, semmi mást.
Nem kaptam levegőt és nem tudtam mozogni. Éreztem, hogy valami… nem tudom hogyan mondjam, mintha a sötétség, nagyon forró volt, kúszna fel rajtam a fejemtől indulva lefelé.
Imádkozni kezdtem, kértem, könyörögtem az atyának, hogy segítsen.
Olyan volt, mintha elkezdtem volna eltűnni.
Folyamatosan imádkoztam, szüntelen.
Aztán egyszer csak egy kellemes hűvös fuvallat, mintha leszakította volna rólam, vagy lesöpörte volna rólam ezt a valamit. Emlékszem, hogy mennyire kapkodtam a levegőt és, hogy ahol ez a “sötétség” vagy nem tudom mi, rajtam volt ott bizsereg mindenem.
És csak miután ez a hűvös fuvallat lesöpörte rólam azt a valamit kezdtem el érezni, hogy olyan, mintha csak most lennék újra a testemben. Azóta elköltöztünk onnan, rá nem sokra, már minden rendben van.

Kapcsolódó cikkek

Bizonyított
Kovács Roland

Rejtélyes alakot fényképeztek egy szekrényben.

Nagyon sok paranormális dolgot hallhattunk, láthattunk és akár tapasztalhattunk, amire jó példa a ,,rejtélyes alakot fényképeztek” című eset! Sajnos az esetek 99%-ról kiderül, hogy valami

Bizonyított
H.

Kék Hold lesz halloween éjjelén

Sajnos ez nem azt jelenti, hogy ténylegesen kékbe öltözik a Földünket kísérő égitest, de azért ritka jelenségre kerül sor az év legfélelmetesebb éjjelén. A cikkből

Bizonyított
Szabó-Károly Annamária

Reinkarnáció – Létezik vagy sem?

A reinkarnáció fogalma Filozófiai vagy vallási fogalom, melynek fő tanítása, hogy az élőlények lelke a fizikai test halála után egy másik testbe vándorol, azaz újjászületik,