Halálával jósolta meg a jövőt az idős férfi.

Rejtélyes események tárháza

Csatlakozz feliratkozóink közé!

Halálával jósolta meg a jövőt az idős férfi.

Nem is gondolnánk, hogy egy hátrahagyott levél mennyi titkot is rejthet számunkra. Főleg abban az esetben, ha annak tartalma magyarázatra szorulna, ám nincs rá racionális elmélet. Spanyolországban azon belül is Barcelona egyik külvárosi részén pont egy ilyen eset került napvilágra.2014-ben egy 70 év körüli ember lett öngyilkos és akasztotta fel magát házában. Egyedül élt, rokonai csak távoliak voltak és már az országban sem tartózkodtak. Mivel az idős bácsit már napok óta nem látták, így a szomszédok a rendőrség segítségével derítették ki, hogy a bácsi bizony halott.

Hálószobájában érte a halál saját keze által. A szervek nem találtak búcsúlevelet és egy rokon sikeres értesítésének köszönhetően a ház eladóvá vált. Csupán 1-2 bútort hagytak benne és árulni is kezdték a házat. Nem kellett azonban sokáig várni, ugyan is 1 hónap múlva el is kelt. Egy fiatalabb házaspár vette meg és rendezte is be saját igényei szerint.
Az évek teltek és már mindenki el felejtette a 70 éves idős bácsit. 5 év múlva 2019-ben azonban valami váratlan és furcsa dolog történt.
A házaspár a ház bővítésének céljából a padlást takarítgatta épp, mikor észrevettek egy papír dobozt. Ez a doboz tele volt különféle iratokkal, régi újságokkal és levelekkel.

A levelek közt is volt egy igazán fontos, ami miatt ez a dokumentum ide is kikerült.
Ez a levél volt ugyan is az idős bácsi búcsúlevele. Halála előtt a padlásra rejtette. Ez önmagában furcsa, de nem igazán rejtélyes. Ám a levél tartalma már annál inkább. Leírta, hogy ezt a levelet, csak 5 év után fogja majd megtalálni egy fiatal ember. Ha valaki előbb találná meg a ház örökre átkozott lesz. Nos a bácsinak ez bejött ugyan is 2019-ben a férfi találta meg a levelet 5 év elteltével.Természetesen lehet ez véletlen is, de miért írna ilyen és miért pont 5 év kellett, hogy megtalálják?
Nem megerősített információk szerint a levelet bevizsgáltatták és 100%-osan kiderült, hogy a bácsi kézírása.   A levél aljára vésett még 3 számot, amit a mai napig senki nem tud, hogy miért. a lap alján középen  615 számok álltak.
Ez is egy örök rejtély marad, vagy valamikor ezeknek a számoknak jelentőségük lesz?  Mindenesetre furcsa történet összességében tekintve.

Kapcsolódó cikkek

Érdekességek
H.

A morbachi szörnyeteg

Az európai vérfarkas történetek egy része Németországból származik. E terület sűrű, erdős vidékei mindig jó táptalajt jelentettek a vérfarkasos, boszorkányos és egyéb varázsaltos rémmesékhez. Ki

Érdekességek
Szabó-Károly Annamária

Különleges, misztikus helyek Magyarországon 2.

Ahogy ígértem, az első rész után most itt a második rész is, melyben rejtélyes magyarországi helyeket gyűjtöttem össze. Boszorkánysziget A hely Magyarország egyik legsötétebb eseményének