Ismeretlen lény süllyesztette el az amazonaszi hajót?

Rejtélyes események tárháza

Csatlakozz feliratkozóink közé!

Ismeretlen lény süllyesztette el az amazonaszi hajót?

A következő megtörtént eset 100%-ig bizonyítva van. Olyan nagy rejtély övezi, hogy rögtön 2 rejtélyt is találhatunk itt, amire a mai napig nincs magyarázat.Ketté osztjuk a történteket, a másik fele egy másik cikk lesz hamarosan.

1981 szeptember 19.-én egy nagyon furcsa hajó szerencsétlenség történt az Amazonasz folyóján. Rosalinda az egyik túlélője a balesetnek, mesélte el a történteket.  A hajóra sokkalta több embert zsúfoltak fel mint szabadott volna, mivel a 3 hajóból csak ez az egy indult útnak. Rosalinda-ban már ekkor pánik volt, de nem tulajdonított nagy hangsúlyt neki. Rosalinda 4 gyermekével vett részt az utazásban. Sajnos a legkisebb gyermeke odaveszett a szerencsétlenségben , úgy, hogy a mai napig nem találták meg.A nő éppen háló kabinjában volt, mikor csörömpölést hallott. 

A hajó ekkor már oldalára kezdett borulni. Rosalinda a fedélzetre érve kiesett a nyílt vízbe. Egyszerre gyermekei keresésére próbálta minden erejét feláldozni. A hajó olyan gyorsan süllyedt, amit szinte el sem lehetett képzelni. Olyan volt, mintha egy nagyon nagy erő lehúzta volna.Rosalinda leírását bizonyítja, hogy meglepően sokan maradtak a kabinjukba , akik a víz alatt lelték halálukat. A nő szerencsésen megtalálta 3 gyermekét, ám a negyediket soha. A vízbe kapálózva olyan eseménysorozatokat írt le, amikre talán nincsi racionális magyarázat. ( Ez lesz majd másik cikkünkben)

De most maradjuk ennél a rejtélynél. Több elmélet is született, hogy miért és hogyan süllyedt el ilyen módon, de az idő során minden elmélet megbukott. Természetesen aztán jöttek, a természet feletti magyarázatok is, amire ugye tudjuk, hogy talán soha sem kapunk választ. Egyes a közelben élő emberek azt állítják, hogy egy gonosz szellem húzta le a teljes hajót, míg mások egy hatalmas vízi szörnyre gyanakodnak.  Egy biztos, a hajó ha el is süllyedt volna, nem történhetett volna ilyen  módon. Ez a mai napig rejtély és homály fedi az Amazonaszi  ,,eltűnt” hajó történetét.Ami az utasokkal történt szintén rejtély sőt talán még bizarabb, mint maga az elsüllyedés. Hamarosan jövünk a cikk második részével…..

Kapcsolódó cikkek