Szellem, aki a csengő segítségével próbált üzenni.

Rejtélyes események tárháza

Csatlakozz feliratkozóink közé!

Szellem, aki a csengő segítségével próbált üzenni.

Abszolút realista vagyok. Nem nagyon hiszek, a csodákban és a szellemekben. Életemben egy fura dolog történt, amit átéltem, és párocskám is velem együtt mindent látott.
Öcsikém elhunyt, saját maga döntött így, sok volt a csalódása az életben. 33 volt. Szegényt már tán 1 hete eltemettük. Éjjel volt, már aludtunk egyet, ekkor hosszan csörgött a kaputelefon. Felvettem, nem szólt bele senki. Kicsit ijedten visszafeküdtünk.

KÉT percre rá újra csörgött a kaputelefon. Ekkor már gyomorideggel de megint felvettem, kérdeztem ingerülten, – ki vagy? Semmi. Erre párom vette kézbe a kagylót és számon kérte a csengetőt. Azt súgta nekem, hogy halk nyögést hall. Erre már berezeltem, kimentem a teraszra és leszóltam. – Ki vagy, ne szórakozz mert pofád szét ütöm- kiáltottam le a kapualjba. Senki nem válaszolt, moccanás sem volt lenn, úgy tűnt nincs ott senki.

Éjjel volt de azonnal felhívtam 2 lépcsőházzal arrább lakó pót vejemet, hívtam hogy csendben menjen a kapualjunk elé, halkan hogy ne vegye senki észre és nézze kit lát a kapualjban. Így tett. Mi meg vártuk az új csöngetést. Hát lett is csöngetés újra. Felvettem, nem szólt bele, erre leszaggattam mérgemben a falról a kagylót. Felhívtam telón a vejem, hogy mit látott. Jött a döbbenet.

Azt mondta 20 perce már ádázul figyeli a kapubejárónkat, de ott senkit sem látott, most sincs ott senki pedig odament…..
Megrázott engem és a családot is ez a kísérteties csengetés. Mondják, lehet hogy szeretett öcsim akart valamit még mondani, de ők már nem hallhatóak, és nem láthatóak. Én azt mondtam, nem lehet ! De a választ én sem tudom…. Ez megtörtént eset. (Mihalylaci) { Krónikás-Mihály László}

Kapcsolódó cikkek

Érdekességek
H.

Tatzelwurm

Tatzelwurm – Az Alpok titokzatos állata Az Alpok Európa egyik legnagyobb hegylánca. A magasra nyúló, hólepte  csúcsai és a köztük húzódó mély völgyek impozáns látványt

Nem bizonyított
H.

14 rémisztő történet azoktól akik átélték.

Tizennégy rémisztő sztori, amiről az interneten meséltek. A paranormális jelenségekről nem szívesen beszélünk, mert nem vagyunk biztosak benne, hogy mit láttunk, vagy attól tartunk, hogy