JonBenét Ramsey – a hatéves kislány gyilkosságának rejtélye.

Rejtélyes események tárháza

Csatlakozz feliratkozóink közé!

JonBenét Ramsey – a hatéves kislány gyilkosságának rejtélye.

A következő szörnyű és megmagyarázatlan eset egy jól szituált amerikai családdal eset meg.  A család nem volt teljesen átlagos, hiszen a második szülött gyermek egy kislány volt, aki szépségével meghódította egész Észak – Amerikát. A szépségversenyek folytonos győztese volt a hat éves JonBenét Ramsey, amikor ismeretlen körülmények között eltűnt a szobájából.

A történtek feje tetejére állították a család és az egész környék életét. A lány, testvére és szülei karácsony éjszakáján a család egy barátjától tartottak hazafelé. A kislány az úton elaludt, így hát szülei ölben vitték fel szobájába, ami közvetlenül a testvére lakrésze mellet volt. A szülők elmondása szerint a lány békésen és nyugodtan aludt, így becsukták az ajtót és ők is nyugovóra tértek. Azonban a kis JonBenét soha többé nem ébredt fel.

A család másnap korán ébredt, az édesanya pedig egy kézzel írt levelet talált a lakásban, melynek olvasása közben elsápadt és rosszul lett. A levél ugyanis egy igencsak érdekes követelést tartalmazott. A levél írója elrabolta a kislányt és pontosan 118 ezer dollárt követelt az életben maradásáért.  Ez azért érdekes, mert JobnBenét édesapja éppen ekkora összeget kapott a munkahelyétől nem régiben. Ezt az információt azonban csak a család és az említett család barátai tudták.

A szülők nem tudták mi tévők legyenek, egyből értesítették a rendőrséget. A helyszínelők érkezése az egész környéket felbuzdította a kislány megtalálására.  Sajnos már csak JonBenét holttestére bukkantak rá az alagsorban egy fehér  lepedőbe csavarva. A halottkém megállapítása szerint a kislányt fojtogatták, majd pedig egy tompa tárgyal fejbe vágták, amibe belehalt.  A lány külseje megtépázott volt, ruháit leszaggatták. Az alsóneműjén idegen férfi DNS-ét találták, de ez sem vezetett nyomra. A lány testét sebek és hegek borították olyan területeken, ahol általában a ruha eltakarta, így mások azt nem láthatták. Megállapították, hogy a lány folyamot zaklatás áldozata volt.  Ezek alapján mindenki a szülőket vádolta, de bizonyítékot sosem sikerült találniuk. JonBenét bátyja is gyanúsított volt, azonban nem sikerült rábizonyítani a gyilkosságot. A családot mindenki nyugodtnak és összetartónak látta és a későbbiekben is így viselkedtek, imádták gyerekeiket.

A helyszínelők által elkövetett hibák miatt nem tudtak semmi használható nyomra bukkanni, az elrablót pedig soha nem találták meg, így csak a kérdések maradtak: Ki lehet a korábbi behegedt sebek okozója? Hogy juthatott be egy idegen a lakásba anélkül, hogy idegen behatolásnak semmi nyomát nem hagyta? Ki tudhatta még, hogy a családfő mennyi pénzt kapott nemrégiben? Kinek lett volna oka a gyönyörű hat éves kislányt megölni? 

Kapcsolódó cikkek

Nem bizonyított
Szabó-Károly Annamária

Létezik Isten?

Egyszer egy ember elment a fodrászhoz, mert már nagyon hosszú volt a haja, és a nyár közeledtével kezdte zavarni. Hajvágás közben sokat beszélgettek a világ

Bizonyított
H.

Manószerű emberfaj maradványaira bukkantak

Ér­de­kes hír röp­pent fel nem­ré­gi­ben az in­ter­ne­ten, né­hány Ír­or­szág­ban ta­lált, igen kicsi, hum­anoid csont­váz kap­csán. Sokan egy eddig is­me­ret­len, fél méter magas em­ber­faj­ról be­szél­nek, ami

Nem bizonyított
Kovács Roland

Gonosz lélek szállta meg a szingapúri szobalányt?

Amikor Szingapúrban élő jómódú Nurul Baker és felesége visszanézték a házában elhelyezett biztonsági kamera előző napi felvételeit, döbbenten vették észre, hogy a szobalányuk meglehetősen furcsán viselkedett,