Bizarr időjárási jelenségek.

Rejtélyes események tárháza

Csatlakozz feliratkozóink közé!

Bizarr időjárási jelenségek.

A meteorológiában az egyes csapadékfélék kategóriájába beletartoznak olyan ritka esőfélék is, mint pl. a “békaeső”, “haleső”. Ezek általában valamilyen víz feletti igen viharos szélaktivitáshoz, legtöbb esetben tornádótevékenységekhez kapcsolhatók. Gyakori megjelenésük miatt e kifejezéseket a tudomány – hagyományból – átültette a saját terminológiájába is. Az elmúlt években azonban számtalan olyan dolog is “aláhullt az égből”, amely nem feltétlenül ilyen, vagy ehhez hasonló meteorológiai eseményekhez kapcsolható, sokuk rejtély, sokuk pedig az emberi őrültséggel magyarázható.

Pókeső

Az Arathnofóbia c. film egy könnyed vígjáték az esethez képest. 2007 április 6-án Christian Oneto Gaona és barátai Argentínában húsvéti kirándulásuk közben olyan dolgot láthattak, amit előtte talán senki. Dél után 3 óra környékén a San Bernardo-hegyre tartva mind több, egészen nagy méretű 8-10 centis!) pókot vettek észre a talajon mászkálva, majd tovább haladva a lélegzetük is elakadt. A viharosnak egyáltalán nem mondható felhős égből szabályos pókeső kezdett aláhullni. A méretes pókok esésük közben összefüggő hálót fontak, mintegy a semmiből lelógó mozgó objektumokat alkotva. A szemtanúk valóságos sci-fi élményként számoltak be a történtekről. Több fotót is készítettek, így egyelőre e bizonyítékoknak köszönhetően ők a történelem talán legfélelmetesebb esőjének túlélői.

Pókeső

Véreső

2008 nyár vége felé Kolumbiában nem mindennapi eső hullott egy kisvárosra, Bagadóra. A helyi média által is felkapott eset szerint vérvörös eső esett, szabályosan vörössé festve a környéket. A helyiek – de különösen a pap – szerint ez Isten vére volt, amely igen hatásos eszközzé vált, a bűnös életmód felszámolása érdekében. A dolog különlegessége, hogy a csapadék a bakteriológiai vizsgálat szerint is vér volt és nem valamiféle színezék, pl. a nem ritka vörös por csapadékba keveredése. Az esetet többen csodaként szeretnék elkönyvelni, így a véresőt csodaként felterjesztették Vatikánnak.

Zseléeső

2009-ben Skóciában fura állagú csapadék hullott. A beszámolók és a szakértői vizsgálatok is alátámasztják az esetet, amely szerint zselés állagú anyag hullott eső helyett. A vizsgálatok szerint az anyag nem tartalmazott DNS-t. Több elképzelés született a zselé eredetére vonatkozóan. Az egyik – és a tudósok szerint ez tűnik a legvalószínűbbnek – az anyag egy helyi békafaj petezsákja, amit a madarak elfogyasztottak, majd az emészthetetlen részeket röptükben visszaöklendezték. Felmerült annak is a lehetősége, hogy valamilyen gomba volt az anyag, és szó volt a meteorból származó anyag lehetőségéről is.

Gumicukor eső

Féregeső

Az USA Jennings rendőrkapitányság egyik munkatársa munkába menet éppen egy úton átkelve vette észre hogy esni kezdett. Azonnal feltűnt azonban, hogy nincs is felhő az égen, majd döbbenten észlelte, hogy csoportokba tömörült férgek potyognak mindenfele. Mikor aztán a “csapadék” elkezdtek mászni, menekülni kezdett, több pánikba esett helyi lakossal egyetemben. A férgek eredete rejtély volt, de többen úgy gondolják, hogy a jelenséggel a néhány kilométerre odébb található vízelvezető okolható. Mindenki reménykedik, hogy hasonló eset nem fordul elő többé.

Szivárványhó

2007 februárjában 1400 kilométerre Moszkvától az Omszki régióban különös színű hó esett. A tartomány keleti területein narancssárga, míg a nyugatra sárgás és zöldes színű hú hullott. A táj arculata a színes hó miatt teljesen megváltozott. Az orosz hírügynökség szerint a hó nem tartalmazott semmilyen egészségre veszélyes anyagot, ettől függetlenül semmi hír arról, hogy mi festhette meg a hópelyheket.

Sivatagi haleső

A Lajamanu és a Tanami sivatag szélén, több száz kilométerre az Argyle és a Elliott tótól és még távolabb az óceántól található Közép-ausztrál település már több alkalommal megélhette a haleső jelenségét. Először 1974-ben, aztán 2004-ben, sőt már idén 2010-ben is kicsi fehér halacskák potyogtak az égből. A jelenség önmagában nem ritka, alapvetően a helyszín teszi azt bizarrá. A halak ugyanis több száz kilométert kell megtegyenek a levegőben, ahhoz hogy egy sivatagon kössenek ki.

Haleső




(Geothing)

Kapcsolódó cikkek

Bizonyított
Kovács Roland

Rejtélyes alakot fényképeztek egy szekrényben.

Nagyon sok paranormális dolgot hallhattunk, láthattunk és akár tapasztalhattunk, amire jó példa a ,,rejtélyes alakot fényképeztek” című eset! Sajnos az esetek 99%-ról kiderül, hogy valami

Bizonyított
H.

Kék Hold lesz halloween éjjelén

Sajnos ez nem azt jelenti, hogy ténylegesen kékbe öltözik a Földünket kísérő égitest, de azért ritka jelenségre kerül sor az év legfélelmetesebb éjjelén. A cikkből

Bizonyított
Szabó-Károly Annamária

Reinkarnáció – Létezik vagy sem?

A reinkarnáció fogalma Filozófiai vagy vallási fogalom, melynek fő tanítása, hogy az élőlények lelke a fizikai test halála után egy másik testbe vándorol, azaz újjászületik,