A Bray Road-i szörnyeteg

Szerkesztette:Agent

A történet, melyet leírok, az Amerikai Egyesült Államok Wisconsin államában esett meg. Most méltán mondhatjuk, már megint Amerika. Ám az itt megemlített és feljegyzett esetek a világ számos pontján fellelhetőek, ha nem is a 20. században. 

A történet rámutat, hogy a rémlénnyel kapcsolatos megfigyeléseknek régre visszanyúló múltja van Wisconsin államban. Bár józan paraszti ésszel úgy tűnik, lehetetlenség ez az egész, illetve maga a lény létezése, mégis több bizarr esetet jegyeztek fel az elmúlt évtizedek során. Az indiánok hiedelemvilágában nem ismeretlen a félállat-félember lények alakja, tehát nem meglepő az amerikai helyszín. 

Ha valaki esetleg nem hallott még a történetről, egyáltalán nem tudja mit takarnak az angol nevek, vagy nincs lehetősége megnézni egy térképen a helyszínt, annak elmondom, hogy a Bray Road egy országútnak a neve, mely Wisconsin államban van, és egy Elkhorn nevű kisvárostól indul ki északkelet felé. Amikor először hallottam a történetet, az én lelki szemeim előtt egy erdős vidék jelent meg, de miután utánanéztem, meglepetten tapasztaltam, mekkorát tévedtem. Képzeljünk el egy sík vidéket, mely nagyon hasonlít az itthoni tájakra, akár nálunk is lehetne. Itt-ott szántóföldek, legelők, búzatáblák, egy kicsi patak, elszórtan egy-egy facsoport, mely kisebb-nagyobb ligeteket alkot, de semmi különös. Nincsen széles, összefüggő erdő, ami menedéket és búvóhelyet adhatna egy nagyobb lénynek. Maga a Bray Road, egy gyér forgalmú, kétsávos régi országút, mely éjszaka kivilágítatlan, elhagyatott. Az út mentén néhol árok van, elszórtan egy-egy lakóház látszik a tájban. Szóval ránézésre unalmas, egyhangú terepnek tűnik.  

Az első ismert élménybeszámoló 1936-ra nyúlik vissza, amikor is egy Mark Schackelman nevű ember arról mesélt, hogy látott egy beszélő farkasembert. Beszámolója meglehetősen nagy meglepetést keltett. A helyszín nem messze volt a tőle keletebbre fekvő Jefferson városától (Jefferson kb. 60 km-re fekszik észak-északnyugati irányba Elkhorntól – megj.: Csiribusz). Egy este az egyik országúton haladt autójával, amikor arra lett figyelmes, hogy az út mentén egy régi indián halomnál, meglehetősen furcsa szerzet kapart, ásott. Schackelmannek felkeltette érdeklődését a lény, ezért jobban szemügyre vette. Hosszú bunda takarta a testét, magassága pedig több volt, mint két méter. Pofája nagyon különös vonásokat mutatott, mintha kutya és majom keveréke lenne. Kézfején jól kivehetően egy hüvelykujj és még három kifejlett ujj nőtt. Szaga rendkívül büdös volt, rothadó húsra emlékeztetett (leírása hasonló a mommoéhoz – megj.:Csiribusz)

Mivel Schackelman végére akart járni a dolognak, másnap este visszatért a helyszínre, abban a reményben, hátha újra láthatja a lényt. Nem kellett csalódnia, az állat megint ott volt, és Schackelman most hallhatta is kántáló, morgó hangját, mintha beszélne. A férfi úgy vélte, egy háromtagú szót ismételget monotonszerűen, melynek második szótagján volt a hangsúly:ga-da-ra. Mivel Schackelman vallásos szellemben élt, nagyon megijedt a tapasztaltaktól, azt gondolta, valami gonosz dolgot lát és hall, ezért minél előbb elhagyta a helyszínt, hogy soha többé ne is lássa a teremtményt. 

A második ismert történet 1964-ben esett meg. Dennis Fewless éjfél körül jött hazafelé a munkából. Harvard város mellett, a 89-es autópályáról a 14-es főútra kanyarodott épp, amikor reflektora fényében megpillantott egy szőrös, nagydarab állatot, amint átfutott előtte az úton. Szőrzetét egészen sötétnek írta le, testtömegét kb. 200 kilóra, magasságát 2-2,5 méterre becsülte. Az állat átszaladt az autópályán, átugrott a szögesdrótkerítésen és eltűnt a sötétségben. (Az említett Harvard városa Illinois államban van, kb. 30 km-re délre Elkhorntól – megj.: Csiribusz) Fewlesst nem hagyta nyugton az eset. Másnap visszament a területre, de már fényes nappal, és átvizsgálta a talajt, hátha rálel valamiféle nyomra, vagy egyébre, ami tanúsíthatja a látottakat. Pechjére azonban, semmiféle bizonyítékot nem talált. Később így nyilatkozott szokatlan élményéről: „Borzasztóan féltem azon az éjszakán. Ez nem volt ember. Szőr borította tetőtől talpig.”(Bár Jeffersont, Elkhornt és Harvardot több kilométer választja el egymástól, utóbbi más államban is van, de ettől függetlenül ugyanazon tájegységhez tartoznak, a távolság pedig nem jelentős – megj.: Csiribusz) 

1972-ben újabb rémséges eset történt Wisconsinban. Egyik éjszaka egy nő hívta fel a Jefferson megyei rendőrséget, és bejelentette, hogy megkíséreltek betörni a házába. A nyomozást a Wisconsini Természeti Erőforrások Főosztálya végezte, ugyanis a hölgy azt állította, hogy egy nagy, ismeretlen állat akart behatolni a házába az ajtón keresztül. A lény ugyan távozott, de néhány héttel később visszatért, és megsebesítette az egyik állatot. Beszámolójában elmondta, hogy a lényt hosszú, sötét szőrzet borította, legalább 2,5 méter magas volt, és egyenesen járt, mint egy ember. Hosszú karjai voltak és ujjai karmokban végződtek. Miután nem sikerült bemennie a házba, a csűr felé vette az irányt. Az istállóban megtámadott egy lovat, és nagyon csúnya sebet ejtett rajta. Később lábnyomokat is találtak a ház körül, melynek mérete több mint harminc centi hosszú volt. A történtek ellenére a bigfoot-kutatók nem voltak hajlandóak hosszútávon foglalkozni az esettel, mondván, ez a lény nem lehetett a Nagylábú, mivel az jámbor, soha nem agresszív.  

Ezek után hosszú idő telt el, az események feledésbe merültek rég. Ám egy napon, sok-sok évvel később, meglepő dolog történt, és a rémálom visszatért. 1999. október 31-ének estéjén egy fiatal, 18 éves lány – nevezzük Doristine Gipsonnak –, Elkhornon keresztül akart Delavanba jutni, a várostól északnyugatra fekvő Bray Road nevű országúton. 

Doristine az útnak azon szakaszához ért, ahol a Hospital Road belecsatlakozott a Bray Roadba. Éppen előrehajolt a rádióhoz, hogy átkapcsoljon egy másik állomásra, amikor a jobbelső kerék nagyot ugrott, mintha átment volna valamin, és ez megdobta az kocsit. Doristine nem értette mi történt. Megállította az autóját és kiszállt, hogy körülnézzen. Első ránézésre sem az autó mögött, sem közvetlenül az úton nem látott semmi különöset. Ám ahogyan tekintetét a sötétségbe fúrta, megpillantott egy fekete, szőrös alakot, amint sebesen felé tart. Ahol a nő állt – kb. tizenöt méterre –, onnan a sötétség miatt nem lehetett tisztán kivenni mi is az, de azt fel tudta mérni, hogy arányait tekintve, meglehetősen nagy tömegű, terjedelmes állat lehet. 

Doristine megrökönyödött annak a valaminek az alakjától és nehéz lábainak súlyos hangjától. Gyorsan visszasietett a kocsijához és megpróbált elhajtani a helyszínről, amikor hallotta, hogy a lény felugrik a csomagtartóra. Szerencsére a kocsi felülete túl nedves volt (talán esőtől – megj.: Csiribusz), így a lény visszazuhant az útburkolatra. 

A nő később – még azon az éjszakán –, visszament a helyszínre egy lánnyal (talán a barátnőjével), aki kételkedett Doristine meséjében, hátha csak tréfa az egész. Amikor a helyszínre értek, a lány maga is láthatta a sötét tömeget az út szélén, és azt is, milyen gyorsan mozog. Ijedtükben bezárták a kocsi ajtaját és azonnal elhajtottak. 

Doristine-nek fogalma nem volt arról, mit láthatott, elsősorban medvére gyanakodott. Úgy gondolta, talán véletlenül megsebesítette, ahogyan nekiment, és a feldühödött állat csak fájdalmában rontott rá. Ettől függetlenül nagyon foglalkoztatta az eset, így másnap elmesélte szomszédjának, milyen félelmetes kalandban volt része, és a kocsin esett sérüléseket is megmutatta. 

Ahogyan terjedt a hír a helyi lakosok között, egyre többen meséltek hasonló élményekről, és kiderült, hogy a történetek egészen 1989-ig visszanyúltak. 

Így került szóba a tíz évvel korábbi eset, amikor 1989 egyik őszi éjszakáján a 24 éves Lorianne Endrizzi bárvezető – a tíz évvel későbbi helyszíntől alig párszáz méterre – a Bray Roadon haladt autójával, amikor észrevette, hogy egy ember térdelve görnyed az út fölé. Ahogyan közelebb ért, kissé lelassított, hogy jobban lássa mi a baj. Alig két méterre volt ekkor a lénytől, és az egész csak pár másodpercig tartott. Megdöbbenésére rájött, hogy amit lát, az nem ember, hanem egy farkasszerű valami, melynek szürkésbarna bundája, hegyes fülei és agyarai voltak:„Az arca… hosszú volt, az orra nyújtott, mint egy farkasnak.”Hozzátette azt is, hogy bár az autó fényszórói az útra világítottak, így is látta a lény izzó sárga szemeit, mint ahogy bármely állaté tükröződik a reflektor fényénél. Ahogyan Doristine, ő is megjegyezte, hogy a fenevad testfelépítése erős, széles mellkasú, karjai meglehetősen furcsák. Tagoltak, mint az embernek, izmosak, mint egy kidolgozott izomzatú férfinek, és emberszerű ujjai karmokban végződtek. Azt nem tudta megmondani, volt-e farka, de hátsó lábai térdelő emberre emlékeztették. Mindeközben, mintha a tenyerében valamiféle táplálékot tartott volna. Összességében olyan állatnak tűnt, melyről még soha nem hallott. 

Igazából Lorianne nem tudta mi lehet ez a lény, hiába faggatták róla, el sem tudta képzelni. A természet furcsaságának tartotta. Egy dolgot azonban tudott: a látvány kiborította, mert hátborzongató és félelmetes volt. Nem sokkal később könyvtárba ment, ahol az egyik könyvben megpillantott egy ábrázolást, amely arra a lényre emlékeztette, amit látott. Ez pedig egy vérfarkas ábrája volt. Fennakadtak a szemei, amikor rádöbbent arra, mivel találkozhatott. 

Lorianne Endrizzi édesanyja felvette a kapcsolatot az újságírónő Linda Godfrey-vel, és megkérte, hogy tegye közzé leánya történetét, hátha más emberek is jelentkeznek és elmesélik hasonló élményeiket. A cikk 1991. december 29-én jelent meg. 

Karen Bowey a Bray Road melletti Bowers Roadon lakott családjával. Egy napon, még 1989 telén, kislánya, a 11 éves Heather Bowey, a Loveland Roadnál (majdnem párhuzamos út a Bray Roaddal – megj.: Csiribusz) szánkózott barátjával, amikor észrevettek egy nagytestű, szürkésfekete bundájú kutyát, amely a patak mentén, a hóval borított búzatáblánál sétált. Ők legalábbis annak hitték, és szólongatni kezdték. Az állat ekkor rájuk nézett, két lábra állt és bizonytalanul lépett párat. Majd négykézlábra ereszkedett és rohanni kezdett feléjük. A gyerekek megijedtek szokatlan viselkedésétől, és futásnak eredtek. A lény félútig követte őket, aztán irányt váltott, és eltűnt. Heather elmesélte, hogy az állat hátsó lábai nagyon furcsák voltak és igen gyorsan mozgott. Sokkal nagyobbakat ugrott futás közben, mint egy átlagos kutya. 

John Frederickson, aki az üggyel foglalkozott, azt nyilatkozta azt újságíróknak, hogy ő ugyan hisz az embereknek, de szerinte valószínűleg coyote-ot, azaz prérifarkast láttak. Hozzátette, hogy a helyiek régóta számolnak be különös tapasztalatokról, de bevallotta azt is, nem igazán tudja, mit kezdjen ezekkel a beszámolókkal. 

A nagy lapok felkapták a témát, sorra jelentek meg a cikkek, és a szemtanúk a gúnyolódás céltáblájává váltak. Megjelentek a városkában a vérfarkassal kapcsolatos dolgok, vérfarkas-jeleket jelenítettek meg különböző helyeken, különböző vérfarkasos tárgyakat, pólókat árultak; le-fel kocsikáztatták a turistákat a Bray Roadon, hátha megpillantják a lényt; vérfarkas partikat rendeztek, még a bárban is, ahol Endrizzi dolgozott. 

Az idő múlásával a kedélyek lecsitultak, az izgalom alábbhagyott, bár még lehetett hallani egy-két ízetlen viccet, de a humor és tréfa ellenére, továbbra is érezhető volt egyfajta félelem a felszín alatt. Valami történt a Bray Road közelében, és az emberek elkezdtek suttogni más dolgokról is. 

A vérfarkas-sztorit megelőzően, még a nyáron köztudottá vált, hogy a Willow Road menti árkokban több állattetemet találtak. John Frederickson tisztviselő úgy gondolta, hogy az állatokat bizonyára kultikus rituálékhoz áldozták fel. Ezt a felvetést 1991 júniusában James Jensen rendőrfőnök elvetette, de Frederickson továbbra is ragaszkodott elméletéhez. Azt állította, hogy az állattetemek némelyikét összekötözték, megcsonkították, a fejét levágták. Továbbá akadt egy kutyatetem is, melynek felhasították a mellkasát, és szívét eltávolították. Ez a felfedezés magyarázatul szolgált a sok eltűnt háziállatra. Később beföldelték az árkot, de ezzel a lakosság félelme nem szűnt meg. Egyéb pletykák kaptak szárnyra. 

Ezek után John Fredericksonhoz továbbra is érkeztek bejelentések, de ő úgy vélte, a legtöbb csupán csalás és félrevezetés. Ugyanis ezzel egyidejűleg okkult graffitiket, bekarcolt jeleket és okkult szertartásokra utaló nyomokat találtak a helyi temetőben és egy elhagyatott házban, mely nem messze állt a Bray Roadtól. Ebből arra következtettek, hogy a sátánista szertartások valami módon kapcsolatban állhatnak a Bray Road-i szörnyeteggel. Mindez arról is tanúskodott, hogy a lény már jóval a felfedezése előtt megjelent a környéken. 

Szintén később derült ki, hogy 1989 októberében Scott Braytejtermelő gazda, beszámolt egy furcsa kinézetű kutyáról, amit legelője közelében látott. Az állat alkatát nagyobbnak, magasabbnak írta le, mint ami egy átlagos farkaskutyára jellemző. Hegyes fülei és szürkésfekete szőre volt, és erőteljes testfelépítésű. Követte a lényt egy nagy halom kőrakáshoz, de az állat eltűnt. Nyomában hatalmas nyomokat látott, ám azok is elvesztek a legelő füvében. 

Russell Gest, elkhorni lakos, szintén hasonló tapasztatokról számolt be azokban az időkben. Egy épület környékén tartózkodott, melyet sűrűn benőtt az elburjánzott növényzet, amikor a közeli bozótosból mozgolódást hallott. A hang irányába fordult, és megpillantott egy furcsa lényt, mely a hátsó lábaira állt, és bizonytalan, billegő lépéseket tett. Gest annyira megijedt, hogy szaladni kezdett. Egy idő után hátranézett, és látta, amint az állat visszaereszkedett négykézlábra, de nem vette üldözőbe őt, hanem elsétált a Bray Road irányába. 

Gest elmondta később, hogy az állatnak hosszú, szürkés bundája volt, nagyobb testalkatú, mint egy németjuhász, és kb. 1,5 méter magasnak saccolta onnan, ahonnan látta. Szerinte egy tekintélyes méretű kutya lehetett, melynek farkasszerű feje van, nagy nyaka, és széles vállai. Talán kutya-farkas hibrid. 

1990 márciusában egy Mike Etten nevű elkhorni férfi, a Bray Roadon szokatlan dologra figyelt fel, amikor késő éjszaka arra felé haladt autójával. A holdfényben meglátott egy kutyaszerű lényt, amint éppen ivott a Hospital Road közelében. Bármi is volt az a lény, amit látott, úgy ült, mint egy mosómedve és úgy tudta használni a mellső lábait, akár a kezeket. Ahogyan távolodott a lénytől, az ránézett, és úgy jellemezte, hogy széles fejű, rövidebb orrú, mint egy kutya, a lába vastag és hosszú, dús bundájú, de nem tudta volna megmondani, miféle állat lehetett. Végül arra a következtetésre jutott, hogy valami medveféle. Ám amikor 1991-ben közzé tették a Bray Road-i eseményeket, átgondolta a feltételezését. 

1992 februárjának elején, a Bray Road és a Hospital Road csatlakozásánál egy fiatal, Tammy Bray nevezetű nő, aki egy nyugdíjas otthonban dolgozott, este féltizenegykor hazafelé tartott az országúton. Váratlanul egy nagy, kutyaszerű állat futott át az autója előtt. Tammy ijedten lépett a fékbe. A kocsi hosszan megcsúszott az aszfalton, mire megállt. A lény közben megfordult és ránézett. Tammy ugyanazt a leírást adta róla, mint az előző szemtanúk: kidülledő, erős mellkas; erőteljes testfelépítés; hegyes fülek, sötét szőrzet, keskeny orr, vastag nyak, sárga szem jellemezte. A nő azt is megjegyezte, hogy úgy tűnt számára, az állat kicsit sem félénk, a járása lomha, a hátsója nedves volt, és egyértelműen nem kutya. Ezek után gyorsan elhajtott a helyszínről. Hazaérve azonnal elmesélte férjének, Scott Bray-nek, mit tapasztalt. Úgy tűnt, mindketten ugyanazt a lényt látták. (A férfi volt az, aki pár évvel korábban a legelőnél, egy kőrakás mögé követte az állatot.) 

Az utolsó felkavaró eset 1992 tavaszán történt. Elkhorntól nem messze, az egyik legelőn öt ló legelészett, és úgy találtak rájuk, hogy mindegyiknek át volt hasítva a torka. John Frederickson, aki ismét kivizsgálta az ügyet, úgy vélte, sebészi pontossággal vágták el a lovak nyakát. Mindezt követően azonban nagyon félelmetes, hirtelen beállt csend telepedett az egész ügyre. 

Mindent végiggondolva, eltűnődhetünk, mi is volt ez a Bray Road-i szörny? John Frederickson hiába erőltette elméletét, nem lehetett sem prérifarkas, sem vörös farkas, és valószínűleg szürke farkas sem. Ez utóbbi, bár jóval nagyobb testű, mint a másik két farkas, nem őshonos a vidéken, nem él errefelé. Ugyanakkor a szemtanúk egyöntetűen állították, hogy a lény erős testalkatú, gyakran két lábra állt, és bár ingatagon, de pár lépést tudott tenni így. Ezzel szemben a farkas más felépítésű, félénk állat, soha nem jár két lábon, és nem támad autókra, mint Doristine Gipson esetében. Egy farkas nem tesz ilyesmiket. Egyszóval az ismeretlen bestia külsőre olyan, mintha egy farkasnak, egy medvének és egy kutyának a keveréke lenne. 

A farkasokat ismerő szakemberek kizárták annak lehetőségét, hogy egy vad farkas a Bray Road-i bestia. Valószínűleg nem is kutya-farkas keverék, hiszen a szemtanúk – bár néha ezt hitték –, sok olyan tulajdonságot vonultattak fel a lényről, mely kizárja ennek lehetőségét. De még ha az is volna, az nem indokolná a lény szokatlan viselkedését: a térdelést; a felfelé fordított kézszerű mancsokat, melyekkel fogni és enni tudott; a két lábra állást és járkálást. 

A medvék családja szintén kizárja a lehetőséget. A medve, bár néha két lábra áll és tesz ingatag lépéseket, ez még nem bizonyít semmit, hiszen nem támad közlekedő autókra, pláne nem ugrik a tetejükre. Szóval milyen állat lehetett akkor? Ahhoz, hogy megtaláljuk a lehetséges válaszokat, kicsit túl kell tekintenünk a szokásos állattan határain, és talán a képzelettől sem kell teljesen elzárkózni. 

Richard Hendricks kutató, rámutat egy lényre, amit annak idején az indiánok „shunka warak’in” névvel illettek, és amit a korai fehér telepesek is láthattak. Ez az állat állítólag a Felső-Midwest vadonjaiban élt, és farkasszerű élőlény volt. Ez a kevéssé ismert állat meglehetősen vad volt, nem sokat tudtak róla akkoriban sem. Leírása azonban megdöbbentően emlékeztet a Bray Road-i szörnyre. 

Még ha el is fogadnánk ténynek, hogy ez a lény volna a kihaltnak hitt shunka warak’in, továbbra sem tudjuk megmagyarázni azt, ahogyan a „kezeit” használta, vagy két lábon állt. Azért valljuk be, azt sem könnyebb elhinni, hogy egy igazi farkasember volt.  

Van egy új elmélet, ami talán nem elhanyagolható: az egész dolog lehetett egy gondosan kitervelt átverés is. Ne feledjük, Doristine Gipson esete éppen Halloween éjszakáján történt. Nem beszélve arról, hogy Lorraine Endrizzi édesanyja, Pat Lester, központi alak az ügyben, mivel ő kereste meg Linda Godfrey újságírónőt, elindítva ezzel a lavinát. Mindamellett, hogy ő az egyik szemtanú anyja, ő a szomszédja Doristine Gipsonnak is, és ő vezette azt az iskolabuszt, amelyiken Heather Bowey utazott. Heather anyja, szintén iskolabuszt vezet. Tammy Bray, barátnője volt Pat Lester lányának, és felesége Scott Bray-nek. (Ez mind nagyon helyes következtetés, de nem szabad megfeledkezni arról a tényről, hogy Elkhorn és környéke egy kicsike település, ahol mindenki ismer mindenkit, és az emberek ilyen-olyan módon szinte mind kapcsolatban állhatnak egymással – megj.: Csiribusz) 

Tehát igazából csak találgatni lehet a valóságot illetően. Idő közben az évek teltek, a vizsgálat az ügyben abbamaradni látszott. További észlelések a szörnnyel kapcsolatban nem láttak napvilágot, vagy ha volt is hasonló élménye valakinek, jobbnak látta elhallgatni. Így kevés esély van arra, hogy az igazság valaha kiderül, hiába készült később könyv és film az egész históriából. Bármi is történt azokban az időkben, a Bray Road-i szörny kiléte mindörökre rejtély marad. 

(prairieghosts.com – fordította: Adri és Csiribusz, írta: Csiribusz Csiribusz.blog)

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Bizonyított
Agent

Kilenc életből maradt nyolc: szellem kergette meg a macskát a pincében.

Ez a nő teljesen kiakadt, miután arra a következtetésre jutott, hogy sanszosan szellemjárta az otthona. Fotó: Kennedy News and Media/ Norhfoto Kathy Gallinger már a picéjébe se mer lemenni, amióta megnézte azt az éjszakai felvételt, ahol macskáját állítása szerint egy szellem kergette meg. A nő még 2018-ban költözött be a házba, de már korábban is

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

Démonok börtöne

Szerte a világon megannyi lenyűgöző természeti képződmény található, melyeket élvezettel és érdeklődéssel vizsgálnak a kíváncsi geológusok. Az azonban egy egészen más, izgalmas feladatot jelent a számukra, ha egy olyannal találkoznak, amelyről még az sem egyértelmű, hogy voltaképpen mi lehet. A távoli Jemen sivatagjában, nem messze az ománi határtól van egy jó példa erre. Kietlen földje épp

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

A valaha észlelt legnagyobb, 130 kilométer átmérőjű üstökös tart a Naprendszer belseje felé

A Hubble űrteleszkóppal végzett megfigyelések megerősítik, hogy a csillagászok által valaha észlelt legnagyobb, mintegy 130 kilométer átmérőjű üstökös közeledik a Naprendszer belseje felé – közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. A január 8-án készült felvételek szerint a C/2014 UN271 jelű, de a felfedezői után Bernardinelli-Bernstein néven is ismert üstökös magja ötvenszer nagyobb, mint egy átlagos

Olvass Tovább »