A falu bosszúálló szelleme.

Szerkesztette:Agent

A mai horrorfilmkészítők számára remek alapanyagul szolgálhatna a Caput Montium nevű faluról a Fuldai évkönyvben feljegyzett 9. századi történet: a település lakóit a krónikás szerint ugyanis egy gonosz szellem tartotta rettegésben, akitől a lakók kétségbeesetten próbáltak megszabadulni. Ez az egyik első ismert középkori feljegyzés, amelyben megjelent az ördögűzés rítusa. 

A Fuldai évkönyv keleti frank krónikák gyűjteménye, amelyet a mai Németország központi területein található Fulda kolostorában jegyeztek le a 9. század második felében. A krónikák javarészt a Karolingok belső konfliktusait örökítették meg, de megemlékeztek a viking hadjáratokról és a magyar honfoglalásról, valamint kalandozásokról is. A Fuldai évkönyv a világtörténelem alakulását befolyásoló történések mellett azonban egy különös, 858-ban lezajlott eseménysorozat leírását is tartalmazza.

Az évkönyv szerint Bingentől nem messze, a Rajna-völgyében található hegyek között feküdt egy Caput Montium nevű falu, amelyet az emberek általában csak Chamundként emlegettek. A település lakói egyszer csak furcsa jelenségekre lettek figyelmesek. Egy „gonosz szellem” elkezdett köveket dobálni és dörömbölni a falakon, majd nyíltan arról beszélni, hogy mi mindent loptak el az emberektől. A szellem a lakosok gyűlöletét egyetlen ember ellen irányította: kijelentette, hogy a férfi bűneiért a többi falusinak kell szenvedni.

Hogy még jobban megutálják, a lény felgyújtott minden házat, ahova a férfi belépett. A szerencsétlen embert feleségével és gyerekeivel együtt végül is arra kényszerítették, hogy a falun kívülre költözzön, mivel még a rokonai is féltek tőle. A férfi azonban még itt sem lelt békére, mivel az általa begyűjtött gabonát a gonosz szellem váratlanul felgyújtotta. Hogy megbékítse a falu lakóit, akik legszívesebben megölték volna, tüzesvaspróbának vetette alá magát, amellyel végül sikerült bizonyítania ártatlanságát.

Ekkor papok és diakónusok érkeztek Mainz városából, hogy kiűzzék a gonosz szellemet a településről. Amikor a klerikusok egy, a gonosz lény rontásaitól különösen szenvedő házban mondták el ördögűző imáikat, és locsolták le szentelt vízzel a berendezést, a szellem több embert is kővel dobott meg. Miután az egyházfiak távoztak, az ördögi kreatúra több falusi hallatára elmondta, hogy az egyik pap köpenye alatt húzta meg magát, miközben az éppen szentelt vizet locsolt szét az épületben.

Amikor ennek hallatán az egybegyűlt férfiak keresztet vetettek félelmükben, a szellem a fent említett papról kijelentette: „Ő az én szolgám. Bárki, akit legyőztek, az onnantól a győztes szolgája lesz; nemrég rábeszéltem, hogy a falu elöljárójának lányával háljon”. Korábban erről az érintetteken kívül senki sem tudott a településen. De „nincs olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék” – idézte ennek kapcsán Máté evangéliumát (10:26) a krónikás. A gonosz lélek végül három éven át kísértette a helyieket, és csak akkor állt tovább, amikor a helyi épületek többségét felégette – olvasható aFuldai évkönyvben.

(mult-kor.hu)

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Bizonyított
Agent

Kilenc életből maradt nyolc: szellem kergette meg a macskát a pincében.

Ez a nő teljesen kiakadt, miután arra a következtetésre jutott, hogy sanszosan szellemjárta az otthona. Fotó: Kennedy News and Media/ Norhfoto Kathy Gallinger már a picéjébe se mer lemenni, amióta megnézte azt az éjszakai felvételt, ahol macskáját állítása szerint egy szellem kergette meg. A nő még 2018-ban költözött be a házba, de már korábban is

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

Démonok börtöne

Szerte a világon megannyi lenyűgöző természeti képződmény található, melyeket élvezettel és érdeklődéssel vizsgálnak a kíváncsi geológusok. Az azonban egy egészen más, izgalmas feladatot jelent a számukra, ha egy olyannal találkoznak, amelyről még az sem egyértelmű, hogy voltaképpen mi lehet. A távoli Jemen sivatagjában, nem messze az ománi határtól van egy jó példa erre. Kietlen földje épp

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

A valaha észlelt legnagyobb, 130 kilométer átmérőjű üstökös tart a Naprendszer belseje felé

A Hubble űrteleszkóppal végzett megfigyelések megerősítik, hogy a csillagászok által valaha észlelt legnagyobb, mintegy 130 kilométer átmérőjű üstökös közeledik a Naprendszer belseje felé – közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. A január 8-án készült felvételek szerint a C/2014 UN271 jelű, de a felfedezői után Bernardinelli-Bernstein néven is ismert üstökös magja ötvenszer nagyobb, mint egy átlagos

Olvass Tovább »