A kormányzó nyomozócsoportot állított fel a Kazahsztánban garázdálkodó szellem ellen.

Szerkesztette:Agent

Érdekes események zajlottak le Nyugat-Kazahsztánban: rettegő helyieket terrorizáló szellem bukkant fel – a kormányzó nyomozást indított.

Érdekes és ijesztő események zavarták meg az átlagos hétköznapokat Kazahsztánban: az ország nyugati részében rettegésben tartja a helyieket egy szellem. A különös esetek Khankol zsákfalujában történtek. A kazah Tengrinews.kz híroldal közölte le először a történetet november 11-én. Szerintük a Karatobin körzetben található Khankol falu lakói egytől-egyig azt állítják, hogy településüket terrorizálja egy világos hajú nő szelleme. „Az emberek nagyon meg vannak ijedve, még a férfiak is sírnak a félelemtől” – fogalmaztak. A helyiek kétségbeesett bejegyzéseket is közöltek az esetről a közösségi média platformjain – így talált rájuk a kazah médium. „[A szellem] egy teherautó felé tartott, melynek eredményeképp az azt vezető férfi majdnem balesetet szenvedett. A szellemlány aztán eltűnt. A sofőr gyorsan bekanyarodott az első faluba [Khankolba], ahol a helyi lakosok már nem látták a szellemet. Az emberek serényen elkezdték olvasni a Koránt” – olvasható az egyik bejegyzés.

Más történetek szerint volt, hogy a szellem kopogott a gépkocsik ablakain, de olyan is volt, hogy megjelent egy járműben, vagy megpróbálta a sofőröket letéríteni az útról. A rejtélyes kísértetről szóló történet azóta járványszerűen terjedt el Kazahsztán-szerte. A történtekkel kapcsolatban megszólalt Talal Kazijev, a közeli Zhusandoi falu vezetője: „Én is ezen az úton járok, ám szellemet még sosem láttam” – fogalmazott. „Lehet, hogy az emberek túloznak, de sokan beszélnek egy titokzatos nőről” – tette hozzá. Kazijev is Khankolba utazott az események miatt, hogy résztvegyen egy szadakában, avagy egy juh rituális feláldozásában, hogy megszabadítsák a területet a rossz szellemektől.

A helyzet úgy tűnik felkeltette Iszkáljev kormányzó érdeklődését is, aki rendőröket küldött a zsákfaluba, hogy kinyomozzák az esetet. „Ez kétségtelenül megbízhatatlan információ: valaki viccel a helyiekkel” – nyilatkozott Iszkáljev kormányzó a Nadezsgya nevű helyi újságnak. „Megparancsolom ugyanakkor a rendőrségnek, hogy menjen ki és ellenőrizze le mi a helyzet” – tette hozzá.
A rendőrség feladata a Tengrinews beszámolója szerint most az, hogy megpróbálja kideríteni ez pusztán egy tréfa, vagy valami az úton tömeges hallucinációt okoz – amennyiben tényleg nem egy gonosz szellem lenne a tettes.

 

(Radio Free Europe A Ghost Story From Kazakhstan,Tengrinews.kz Аким и аксакалы принесли в жертву скот из-за призрака,Nadezsgya Аким ЗКО поручил полицейским проверить слухи о призраке в селе Ханколь,Mandiner,Youtube)

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Bizonyított
Agent

Kilenc életből maradt nyolc: szellem kergette meg a macskát a pincében.

Ez a nő teljesen kiakadt, miután arra a következtetésre jutott, hogy sanszosan szellemjárta az otthona. Fotó: Kennedy News and Media/ Norhfoto Kathy Gallinger már a picéjébe se mer lemenni, amióta megnézte azt az éjszakai felvételt, ahol macskáját állítása szerint egy szellem kergette meg. A nő még 2018-ban költözött be a házba, de már korábban is

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

Démonok börtöne

Szerte a világon megannyi lenyűgöző természeti képződmény található, melyeket élvezettel és érdeklődéssel vizsgálnak a kíváncsi geológusok. Az azonban egy egészen más, izgalmas feladatot jelent a számukra, ha egy olyannal találkoznak, amelyről még az sem egyértelmű, hogy voltaképpen mi lehet. A távoli Jemen sivatagjában, nem messze az ománi határtól van egy jó példa erre. Kietlen földje épp

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

A valaha észlelt legnagyobb, 130 kilométer átmérőjű üstökös tart a Naprendszer belseje felé

A Hubble űrteleszkóppal végzett megfigyelések megerősítik, hogy a csillagászok által valaha észlelt legnagyobb, mintegy 130 kilométer átmérőjű üstökös közeledik a Naprendszer belseje felé – közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. A január 8-án készült felvételek szerint a C/2014 UN271 jelű, de a felfedezői után Bernardinelli-Bernstein néven is ismert üstökös magja ötvenszer nagyobb, mint egy átlagos

Olvass Tovább »