A Phoenix-i fények

Szerkesztette:Agent

A mai napig megmagyarázhatatlan az a jelenség, amely 1997. március 13-án történt Arizona államban. 

Phoenix városában ezen a napon furcsa, azonosítatlan repülő tárgyakat láttak az égen. A jelenség azért különleges, mert ezrek számoltak be arról, hogy látták a fényeket 19:30 és 22:30 között egy 480 kilométeres rádiuszban.
Két furcsa jelenséget különböztettek meg: voltak, akik háromszög alakú fényeket láttak, mások pedig helyzet kötött fények sorozatát. Az utóbbiakat az Egyesült Államok légereje megmagyarázta, hiszen ezek egy hadgyakorlathoz kötődtek.

Számos szemtanú négyzet alakú UFO-ról számolt be, amelyet öt fényes gömb díszített, amely lehetett a szerkezetnek a motorja is. Egy kormányzó is látta az esetet, aki az objektumot túlvilág jelenségnek írta le.
Érdekes módon a fények 2007-ben és 2008-ban is visszatértek, azonban ezeket is meg tudták magyarázni hadgyakorlatokkal.

Phoneix városában először Tim Ley, felesége, fia és unokája látták meg a fényeket, amelyek a Prescott völgy felett lebegtek. Először öt különálló, távoli fénynek tűntek, azonban később feltűnt, hogy egyszerre mozognak, amelyek V-alakot formáltak.
A fények Phoneix felett a mai napig megmagyarázhatatlan események. Számos dokumentumfilm foglalkozott a különleges jelenségekkel.

forrás: WikiPedia

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Bizonyított
Agent

Kilenc életből maradt nyolc: szellem kergette meg a macskát a pincében.

Ez a nő teljesen kiakadt, miután arra a következtetésre jutott, hogy sanszosan szellemjárta az otthona. Fotó: Kennedy News and Media/ Norhfoto Kathy Gallinger már a picéjébe se mer lemenni, amióta megnézte azt az éjszakai felvételt, ahol macskáját állítása szerint egy szellem kergette meg. A nő még 2018-ban költözött be a házba, de már korábban is

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

Démonok börtöne

Szerte a világon megannyi lenyűgöző természeti képződmény található, melyeket élvezettel és érdeklődéssel vizsgálnak a kíváncsi geológusok. Az azonban egy egészen más, izgalmas feladatot jelent a számukra, ha egy olyannal találkoznak, amelyről még az sem egyértelmű, hogy voltaképpen mi lehet. A távoli Jemen sivatagjában, nem messze az ománi határtól van egy jó példa erre. Kietlen földje épp

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

A valaha észlelt legnagyobb, 130 kilométer átmérőjű üstökös tart a Naprendszer belseje felé

A Hubble űrteleszkóppal végzett megfigyelések megerősítik, hogy a csillagászok által valaha észlelt legnagyobb, mintegy 130 kilométer átmérőjű üstökös közeledik a Naprendszer belseje felé – közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. A január 8-án készült felvételek szerint a C/2014 UN271 jelű, de a felfedezői után Bernardinelli-Bernstein néven is ismert üstökös magja ötvenszer nagyobb, mint egy átlagos

Olvass Tovább »