A szindróma, ami nem is olyan ritka mint gondoltuk volna

Szerkesztette:Roland

Rejtélyes események tárháza

Rejtély

Csatlakozz feliratkozóink közé!

A szindróma, ami nem is olyan ritka mint gondoltuk volna

Münchausen-szindrómáról már rengeteget hallottunk életünk során.  Ebben a betegségben szenvedő emberek betegesen vonzódnak a kórházhoz, a kórházi vizsgálatokhoz. Természetesen ezeket saját magukon akarják megérezni. Betegségeket és tüneteket tettetnek az orvosok előtt és bizony ezekből az esetekből sokszor nem mindennapi történetek lesznek.

Egy texasi nő például azt állította egy orvosnak, hogy sújos rákbeteg és neki most azonnal kemoterápiás kezelés kell,  mert az előző kórházba ahova járt ezt tanácsolták neki. Még egy vágás is volt a hasa alján, ami a nő állítása szerint a rák műtét nyoma.

A főorvos azonban nem adta könnyen a derekát. Utasította a nőt, hogy mutassa meg a kórtörténetét. Nem telt el 2 nap a nő egy hamis kórtörténeti lappal állt az orvos elé.

Természetesen nem kellett sok hogy kiderüljön az igazság. Nehéz elkövetni annyi helyesírási hibát, mint amit a nő vétett a lapon. Később kiderült ez a kórház volt a 16. ahol bepróbálkozott.

Hogy hogyan tudott mindig más nevet kitalálni és ideiglenes lakcímet intézni magának, az rejtély…..

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Bizonyított
Agent

Kilenc életből maradt nyolc: szellem kergette meg a macskát a pincében.

Ez a nő teljesen kiakadt, miután arra a következtetésre jutott, hogy sanszosan szellemjárta az otthona. Fotó: Kennedy News and Media/ Norhfoto Kathy Gallinger már a picéjébe se mer lemenni, amióta megnézte azt az éjszakai felvételt, ahol macskáját állítása szerint egy szellem kergette meg. A nő még 2018-ban költözött be a házba, de már korábban is

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

Démonok börtöne

Szerte a világon megannyi lenyűgöző természeti képződmény található, melyeket élvezettel és érdeklődéssel vizsgálnak a kíváncsi geológusok. Az azonban egy egészen más, izgalmas feladatot jelent a számukra, ha egy olyannal találkoznak, amelyről még az sem egyértelmű, hogy voltaképpen mi lehet. A távoli Jemen sivatagjában, nem messze az ománi határtól van egy jó példa erre. Kietlen földje épp

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

A valaha észlelt legnagyobb, 130 kilométer átmérőjű üstökös tart a Naprendszer belseje felé

A Hubble űrteleszkóppal végzett megfigyelések megerősítik, hogy a csillagászok által valaha észlelt legnagyobb, mintegy 130 kilométer átmérőjű üstökös közeledik a Naprendszer belseje felé – közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. A január 8-án készült felvételek szerint a C/2014 UN271 jelű, de a felfedezői után Bernardinelli-Bernstein néven is ismert üstökös magja ötvenszer nagyobb, mint egy átlagos

Olvass Tovább »