Annyi delfin pusztult el Tasmaniánál, hogy már azt sem tudják, mit kezdjenek a tetemekkel

Szerkesztette:Agent

Az akcióban egyelőre csak néhány delfint sikerült kiszabadítani, a becslések alapján a 270 csapdába esett állat közül 90 már elpusztult.

A hosszúszárnyú gömbölyűfejű delfinek több csapatban tévedtek a tasmaniai kikötő, Macquarie Harbour sekély vizeibe, ahol a homokpadok csapdába ejtették őket. Kris Carlyon biológus, a tasman kormány szakértője elmondta, hogy az állatok egy részét a speciális mentők ki tudják terelni a mélyebb víz felé.

Kép: POOL / AFP

A gömbölyűfejű delfinek akár 7 méter hosszúságúak is lehetnek, egy kifejlett állat súlya pedig a 3 tonnát is elérheti, mentésük ezért nehéz feladat. Az akcióban 40 tudós, 20 rendőr, helyi halászok és számos önkéntes vesz részt. A szakértők szerint ilyen súlyos helyzettel még soha nem kellett megbirkózni a helyi partoknál.

Egyelőre nem tudni, hogy miért tévedtek a csapatokban úszó élőlények a veszélyesen sekély vízbe. A 270 állat hétfőn rekedt meg a partközeli homokpadokon Strahan mellett. Carlyon elmondta, hogy a mentők egyelőre azokra az állatokra koncentrálnak, amelyeknek a legjobbak az esélyeik a menekülésre. A mentés napokig is eltarthat.

A delfinek tömeges partra vetődése nem ritka jelenség Tasmania partvidékén, de az utóbbi tíz évben egyszerre ilyen nagy számú állat nem esett csapdába a térségben.

Friss

88 hosszúszárnyú gömbölyűfejű delfint sikerült megmenteni a tasman partoknál – írja az MTI. A térségben hétfőn több száz állat esett csapdába a sekély vízben.

Nic Deka, a Tasmaniai Nemzeti Park és Természetvédelmi Szolgálat (TPWS) igazgatója szerint a kedd óta zajló mentőakcióban csütörtök délutánig 88 példányt sikerült kiszabadítani, és arra számítanak, hogy ez a szám tovább emelkedik a nap végére. A becslések alapján mintegy 470 delfin rekedt meg Strahan város közelében a tenger sekély vizében. A már biztosan elpusztult egyedek száma eléri a 380-at.

Még mindig vannak olyan példányok, amelyeken segíteni lehet, ezért az akció folytatódik.

Egyúttal már azzal a kérdéssel is foglalkoznak, hogy mi legyen az elpusztult állatok tetemével.

A legvalószínűbb megoldás az lesz, hogy a maradványokat a tengerbe juttatják.

Még nem lehet tudni, mi vonzotta az állatokat a sekély vízbe, de a szakértők szerint a gömbölyűfejű delfinek között különösen erősek a társas kötődések. A faj a leggyakrabban partra vetődő állatok közé tartozik.

Ausztrália modern kori történetében még soha nem sodródott partra, illetve pusztult el ilyen sok tengeri emlős egyszerre. Tasmaniában a feljegyzések alapján 1935-ben 294 hosszúszárnyú gömbölyűfejű-delfin, Ausztrália nyugati részén pedig 1996-ban 320 rövid- és hosszúszárnyú gömbölyűfejű-delfin vetődött partra.

(24.hu)

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Bizonyított
Agent

Kilenc életből maradt nyolc: szellem kergette meg a macskát a pincében.

Ez a nő teljesen kiakadt, miután arra a következtetésre jutott, hogy sanszosan szellemjárta az otthona. Fotó: Kennedy News and Media/ Norhfoto Kathy Gallinger már a picéjébe se mer lemenni, amióta megnézte azt az éjszakai felvételt, ahol macskáját állítása szerint egy szellem kergette meg. A nő még 2018-ban költözött be a házba, de már korábban is

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

Démonok börtöne

Szerte a világon megannyi lenyűgöző természeti képződmény található, melyeket élvezettel és érdeklődéssel vizsgálnak a kíváncsi geológusok. Az azonban egy egészen más, izgalmas feladatot jelent a számukra, ha egy olyannal találkoznak, amelyről még az sem egyértelmű, hogy voltaképpen mi lehet. A távoli Jemen sivatagjában, nem messze az ománi határtól van egy jó példa erre. Kietlen földje épp

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

A valaha észlelt legnagyobb, 130 kilométer átmérőjű üstökös tart a Naprendszer belseje felé

A Hubble űrteleszkóppal végzett megfigyelések megerősítik, hogy a csillagászok által valaha észlelt legnagyobb, mintegy 130 kilométer átmérőjű üstökös közeledik a Naprendszer belseje felé – közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. A január 8-án készült felvételek szerint a C/2014 UN271 jelű, de a felfedezői után Bernardinelli-Bernstein néven is ismert üstökös magja ötvenszer nagyobb, mint egy átlagos

Olvass Tovább »