Brno – A Sörök ura

Szerkesztette:Roland

Rejtélyes események tárháza

Rejtély

Csatlakozz feliratkozóink közé!

Brno – A Sörök ura

A Magyarországon híressé vált Youtuber Radics Peti, találta el a legjobb jelzőt egy Cseh férfire. A Gyűrűk urából alakított paródia sorozata, a ,,Sörök Ura” ugyanis teljesen a hősünket személyesíti meg.

2018-ban Brnoban adott döbbenetet az ott, illetve a város környékén élőknek.
Az 51 éves férfi 2016-tól 2018-ig több mint 48 lakásba tört be, csak és kizárólag sör fogyasztás céljából. Soha semmit nem lopott el, ám a hűtőszekrényben lévő különböző söröket előszeretettel elfogyasztotta.

Az elfogyasztott sörös üvegeket és dobozokat szépen rendben a helyszíneken hagyva komótosan távozott ugyan ott, ahol bejött.

Több alkalom is volt rá, hogy egy köszönöm felirattal hálálta meg a nagylelkű adományokat.
2018-ban azonban nem volt szerencséje. Betörés közben egy haza érkező házaspár csipte nyakon és értesítette a hatóságokat.

A rendőrök a kiérkezéskor azonnal tudták, hogy igen ő az!

Egyéb információ azonban nem látott napvilágot az esetről.

Mi lett a büntetése?

Esetleg még kitüntetést is kapott tetteiért? Hisz valljuk be több mint 40 betörés csak a sörért, kicsit viccesnek tűnik!

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Bizonyított
Agent

Kilenc életből maradt nyolc: szellem kergette meg a macskát a pincében.

Ez a nő teljesen kiakadt, miután arra a következtetésre jutott, hogy sanszosan szellemjárta az otthona. Fotó: Kennedy News and Media/ Norhfoto Kathy Gallinger már a picéjébe se mer lemenni, amióta megnézte azt az éjszakai felvételt, ahol macskáját állítása szerint egy szellem kergette meg. A nő még 2018-ban költözött be a házba, de már korábban is

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

Démonok börtöne

Szerte a világon megannyi lenyűgöző természeti képződmény található, melyeket élvezettel és érdeklődéssel vizsgálnak a kíváncsi geológusok. Az azonban egy egészen más, izgalmas feladatot jelent a számukra, ha egy olyannal találkoznak, amelyről még az sem egyértelmű, hogy voltaképpen mi lehet. A távoli Jemen sivatagjában, nem messze az ománi határtól van egy jó példa erre. Kietlen földje épp

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

A valaha észlelt legnagyobb, 130 kilométer átmérőjű üstökös tart a Naprendszer belseje felé

A Hubble űrteleszkóppal végzett megfigyelések megerősítik, hogy a csillagászok által valaha észlelt legnagyobb, mintegy 130 kilométer átmérőjű üstökös közeledik a Naprendszer belseje felé – közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. A január 8-án készült felvételek szerint a C/2014 UN271 jelű, de a felfedezői után Bernardinelli-Bernstein néven is ismert üstökös magja ötvenszer nagyobb, mint egy átlagos

Olvass Tovább »