Eddig nem ismert állatfajra bukkantak.

Szerkesztette:Roland

2016-ban Bali környékén egy búvár fedezte fel ezt az érdekes élőlényt és nemsokkal később bejelentették, hogy egy eddig nem ismert állatfajra bukkantak. Azóta természetesen többször is vizsgálgatták és azóta már a csigák családjába sorolják. Egyes állítások szerint már korábban is látták az elég bizarr élőlényeket, ám mindez idáig nem sikerült lencsevégre kapni.

Gondoljunk csak bele , miket rejt még számunkra a tenger. Félelmetes belegondolni, hogy a mai napig fedeznek fel eddig még soha nem látott élőlényeket. Miután felfedezték természetesen sorba jöttek a jelentések búvároktól, akik látták már az élőlényt.
Vannak akik azt állítják, az amúgy kis csigafajról, hogy láttak már méteres példányt is belőle.

Egy búvár név szerint George J.K. 2018-ban azt a jelentést adta le, hogy látott egy példányt, ami legalább 1 méteres volt. A furcsa azonban mégsem ez volt. Állítja, hogy az élőlény az egyik pillanatról a másikra szó szerint köddé vált. Kutatók szerint az lehetett a magyarázat, hogy beleolvadt a környezetébe, bár emberünk szerint ez kizárt.

különös lény

Az élőlény egyébként apró rák félékkel táplálkozik. Érdekessége még a kocsonyás feje ami szinte mindig a talajt pásztázza. Szó ami szó, nagyon sok rejtély övezi még az állatkát, amit a mai napig nem tudunk. Lehetséges, hogy ő hozhat el valami áttörést az orvoslásba? Vagy magyarázatot adhat olyan dolgokra , amikre eddig nem tudtunk?
Pár érdekes statisztika:

Eddig több százan állították , hogy nagyon nagy példányokat is láttak.
Eddig 50-100-an jelentették, hogy az élőlény valami megmagyarázatlan okból képes a semmibe eltűnni .

Tény, hogy nagyon keveset tudunk a Tengerek és Óceánok élővilágáról, így nem meglepő, hogy új állatfajra bukkantak. Ám nyitva marad a kérdés…hol voltak eddig? Miért most fedezték csak fel? Sokak szerint az éghajlat változás következménye ez is.

Olvasd el ezt is!: ——> A csernobili erdő megmagyarázatlan fényei.

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Bizonyított
Agent

Kilenc életből maradt nyolc: szellem kergette meg a macskát a pincében.

Ez a nő teljesen kiakadt, miután arra a következtetésre jutott, hogy sanszosan szellemjárta az otthona. Fotó: Kennedy News and Media/ Norhfoto Kathy Gallinger már a picéjébe se mer lemenni, amióta megnézte azt az éjszakai felvételt, ahol macskáját állítása szerint egy szellem kergette meg. A nő még 2018-ban költözött be a házba, de már korábban is

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

Démonok börtöne

Szerte a világon megannyi lenyűgöző természeti képződmény található, melyeket élvezettel és érdeklődéssel vizsgálnak a kíváncsi geológusok. Az azonban egy egészen más, izgalmas feladatot jelent a számukra, ha egy olyannal találkoznak, amelyről még az sem egyértelmű, hogy voltaképpen mi lehet. A távoli Jemen sivatagjában, nem messze az ománi határtól van egy jó példa erre. Kietlen földje épp

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

A valaha észlelt legnagyobb, 130 kilométer átmérőjű üstökös tart a Naprendszer belseje felé

A Hubble űrteleszkóppal végzett megfigyelések megerősítik, hogy a csillagászok által valaha észlelt legnagyobb, mintegy 130 kilométer átmérőjű üstökös közeledik a Naprendszer belseje felé – közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. A január 8-án készült felvételek szerint a C/2014 UN271 jelű, de a felfedezői után Bernardinelli-Bernstein néven is ismert üstökös magja ötvenszer nagyobb, mint egy átlagos

Olvass Tovább »