Évszázadokkal ezelőtt hunyt el, de olyan, mintha aludna: a romolhatatlan szentet egy olasz templomban őrzik

Szerkesztette:Agent

Európa-szerte több keresztény templomban, kolostorban láthatjuk az üvegkoporsóba helyezett, több száz éve elhunyt szenteket, akik mindenféle külső beavatkozás és bebalzsamozás nélkül, évszázadok elmúltával is úgy néznek ki, mintha csak elszenderedtek volna. Ezek a romolhatatlan szentek a mai napig ámulatba ejtik az embereket, hívők milliói különleges isteni csodaként tekintenek rájuk, és hisznek gyógyító erejükben. Elzarándokolnak a szentek sírjához, hogy megérintsék őket, és részesüljenek a szentségben.

Ilyen szenteket a világ több pontján is őriznek, így például Franciaországban, Olaszországban, de Peruban is. Az alábbiakban nyolc olyan romolhatatlan szentet láthatsz, kinek holtteste – a természet törvényeinek ellenállva – a halál után még hosszú évtizedeken, illetve évszázadokon át épségben megmaradt.

Szent Pio atya a 20. század legmisztikusabb katolikus szentje volt, Olaszországban, 1887-ben született. A csodák emberének tartották, aki imádkozással és böjttel gyógyult ki halálos betegségéből, majd felnőttkorára tisztánlátó lett. 1968-ban hunyt el, ép testét 2008-ban hantolták ki, és üvegkoporsóba helyezték Pietrelcinában.
(Femina)

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Bizonyított
Agent

Kilenc életből maradt nyolc: szellem kergette meg a macskát a pincében.

Ez a nő teljesen kiakadt, miután arra a következtetésre jutott, hogy sanszosan szellemjárta az otthona. Fotó: Kennedy News and Media/ Norhfoto Kathy Gallinger már a picéjébe se mer lemenni, amióta megnézte azt az éjszakai felvételt, ahol macskáját állítása szerint egy szellem kergette meg. A nő még 2018-ban költözött be a házba, de már korábban is

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

Démonok börtöne

Szerte a világon megannyi lenyűgöző természeti képződmény található, melyeket élvezettel és érdeklődéssel vizsgálnak a kíváncsi geológusok. Az azonban egy egészen más, izgalmas feladatot jelent a számukra, ha egy olyannal találkoznak, amelyről még az sem egyértelmű, hogy voltaképpen mi lehet. A távoli Jemen sivatagjában, nem messze az ománi határtól van egy jó példa erre. Kietlen földje épp

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

A valaha észlelt legnagyobb, 130 kilométer átmérőjű üstökös tart a Naprendszer belseje felé

A Hubble űrteleszkóppal végzett megfigyelések megerősítik, hogy a csillagászok által valaha észlelt legnagyobb, mintegy 130 kilométer átmérőjű üstökös közeledik a Naprendszer belseje felé – közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. A január 8-án készült felvételek szerint a C/2014 UN271 jelű, de a felfedezői után Bernardinelli-Bernstein néven is ismert üstökös magja ötvenszer nagyobb, mint egy átlagos

Olvass Tovább »