Fekete mágiát használhatott az idős asszony…

Szerkesztette:Roland

A történet 1991-ben esett meg Costa Rica-ban, a főhős pedig egy idős asszony. Mivel itt akkor is és napjainkban is elég nehéz házszámot sőt, települést is behatárolni így csak az az információ van, hogy Limon tartományban történt.

Egy csendes környékre költözött Russel. Egy kisebb családi házat vásárolt. Sajnos rokonai nem voltak így teljesen új életet kezdett itt. Mivel Russel súlyos pánikrohamokkal diagnosztizálták , így ez volt egy jó terápia számára. Már rögtön az első hetekben egy nagyon jó barátot szerzett magának a helyi kis vendéglőnek köszönhetően, ahova Russel is gyakran lejárt esténként. Barátjától megtudta, hogy a szembe szomszédja egy olyan öreg néni akitől mindenki fél.
Russel látta már az ott lakó hölgyet, de a köszönését sem viszonozta emberünknek.  Egyik este elmondta neki, hogy a nénit egyszer egy gyilkossággal is megvádolták, de bizonyítékok hiányában nem jutott semmire az ügy.
Egy nap azonban furcsa dolog történt. Russel arra lett figyelmes, hogy az öreg néni az ő teraszát söpri. Azonnal kirontott a házból és kérdőre vonta a dolgot . A kedvesnek tűnő néni állítása szerint csak segíteni szeretne, amit aztán emberünk hagyott is.

Dolgát végezve a hölgy a szeméttel a házába sétált. Russel ezt el is mesélte egyik este barátjának J. Wand-nak .

Jókat nevettek rajta pár pohár mellett.

Egy este azonban szörnyű tragédia történt. Russelre alvás közben a feje felett lévő polc leesett. Russel azonnal belehalt feji sérüléseibe.
Wand a szerveknek elmondta, hogy 100%, hogy az öreg néni műve. Addig járt ide-oda és állította a bizonyát míg a rendőrök átkutatták a néni lakását. Nem találtak semmi gyilkosságra utaló jelet, csak egy rongybabát, ami mellett egy hajkupac volt és két gyertya. Mivel elég bizarrnak bizonyult a nyomozók bevizsgálták a hajat, amiről kiderült, hogy Russelé volt.Találtak még 2 ilyen babát is pincéjében , amik mellett 2 eltűnt személy DNS-ére bukkantak. Mivel ezek semmit nem bizonyítottak a nénik békén is hagyták.

feketemágia
feketemágia

Információk szerint Wand több fajta és féle kampányt is indított az ,,idős asszony” ügyben, amiben leírja Russel esetét is. Európára azonban elég nehéz volt akkoriban még eljuttatni sőt azóta is…. Ami az érdekes, hogy arra fele sem kavart nagy port a történet.

 

A cikk forrása gyanús, vagy ismeretlen, esetleg olyan helyről származik, ami sok közösségi portálon tiltólistán van hitelességének megkérdőjelezése miatt. A rejtely.com weboldal nem egy álhír terjesztő oldal. Cikkeinket nem bevételszerzés, vagy megtévesztés miatt posztoljuk! Ha ezt olvasod egy adott cikk alatt, a cikk pont ezért a NEM BIZONYÍTOTT kategóriába esik.

 

Olvasd el ezt is!: —> A Tündérek sötét oldala (A szex miatt tartották veszélyesnek a tündéreket)

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Bizonyított
Agent

Kilenc életből maradt nyolc: szellem kergette meg a macskát a pincében.

Ez a nő teljesen kiakadt, miután arra a következtetésre jutott, hogy sanszosan szellemjárta az otthona. Fotó: Kennedy News and Media/ Norhfoto Kathy Gallinger már a picéjébe se mer lemenni, amióta megnézte azt az éjszakai felvételt, ahol macskáját állítása szerint egy szellem kergette meg. A nő még 2018-ban költözött be a házba, de már korábban is

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

Démonok börtöne

Szerte a világon megannyi lenyűgöző természeti képződmény található, melyeket élvezettel és érdeklődéssel vizsgálnak a kíváncsi geológusok. Az azonban egy egészen más, izgalmas feladatot jelent a számukra, ha egy olyannal találkoznak, amelyről még az sem egyértelmű, hogy voltaképpen mi lehet. A távoli Jemen sivatagjában, nem messze az ománi határtól van egy jó példa erre. Kietlen földje épp

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

A valaha észlelt legnagyobb, 130 kilométer átmérőjű üstökös tart a Naprendszer belseje felé

A Hubble űrteleszkóppal végzett megfigyelések megerősítik, hogy a csillagászok által valaha észlelt legnagyobb, mintegy 130 kilométer átmérőjű üstökös közeledik a Naprendszer belseje felé – közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. A január 8-án készült felvételek szerint a C/2014 UN271 jelű, de a felfedezői után Bernardinelli-Bernstein néven is ismert üstökös magja ötvenszer nagyobb, mint egy átlagos

Olvass Tovább »