Félelem az árnyéktól

Szerkesztette:Roland

Rejtélyes események tárháza

Rejtély

Csatlakozz feliratkozóink közé!

Félelem az árnyéktól

Soha sem jó, ha azt halljuk valakiről , hogy beteg. A legtöbb ember a betegség szó hallatán egyből a nátha, megfázás, influenza vagy épp a mai kor leggyakoribb és egyben egyik legfélelmetesebb betegségére a rákra gondolnak.

Ám, ha jobban a dolgok mögé gondolunk és elkezdünk gondolkodni, hogy a betegség szó hallatán mennyi minden  dolog szóba jöhet.  Természetesen jobb is ilyenbe nem belegondolni. Léteznek azonban olyan betegségek is , amikről az orvostudomány is nagyon keveset tud még napjainkban is. Szerencsére ezek ritkább esetek.

Vannak az ún. lelki betegségek is melyek sokszor bizony összekapcsolódni fizikai betegségekkel.
Sokszor találkozik az emberiség még eddig nem látott esetekkel is.

Utóbbira példa Jim H.W. amerikai lakos is.
Kevesen ismerik a nevét, ám ő elmondhatja magáról , hogy beletartozik abba az 5 eddig regisztrált betegbe, akikről már tudtunk.

Jim, kórosan fél saját árnyékától. Igen , saját árnyékától.
Ő annyiban különbözik 5 valaha élt társától, hogy ő csak és kizárólag saját árnyékától fél.

Napjainkban a 42 éves Jim ott tart, hogy nem mozdul ki otthonából, nehogy meglássa saját árnyékát. A Lakásai falai feketére vannak festve  és teljes mértékben barátaira és rokonaira tud támaszkodni.

Páciensünknek a betegség fokozatosan kezdett kialakulni és ki tudja meddig megy még el..
Jim saját árnyékát meglátva jelenleg pánik rohamot, majd sokkot kap.

Volt regisztrált eset, hogy egy nap  véletlen házfalán árnyékát meglátva, a fal és árnyéka kaparása közben mind a 10 körme levált.

Jelenleg különböző orvosi kezeléseket kap, kizárólag otthonában.

Mi elképzelni sem tudjuk,  min is megy át emberünk. Hisz nézzünk csak most szét magunk körül, árnyékunkat itt vagy ott de látjuk.

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Bizonyított
Agent

Kilenc életből maradt nyolc: szellem kergette meg a macskát a pincében.

Ez a nő teljesen kiakadt, miután arra a következtetésre jutott, hogy sanszosan szellemjárta az otthona. Fotó: Kennedy News and Media/ Norhfoto Kathy Gallinger már a picéjébe se mer lemenni, amióta megnézte azt az éjszakai felvételt, ahol macskáját állítása szerint egy szellem kergette meg. A nő még 2018-ban költözött be a házba, de már korábban is

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

Démonok börtöne

Szerte a világon megannyi lenyűgöző természeti képződmény található, melyeket élvezettel és érdeklődéssel vizsgálnak a kíváncsi geológusok. Az azonban egy egészen más, izgalmas feladatot jelent a számukra, ha egy olyannal találkoznak, amelyről még az sem egyértelmű, hogy voltaképpen mi lehet. A távoli Jemen sivatagjában, nem messze az ománi határtól van egy jó példa erre. Kietlen földje épp

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

A valaha észlelt legnagyobb, 130 kilométer átmérőjű üstökös tart a Naprendszer belseje felé

A Hubble űrteleszkóppal végzett megfigyelések megerősítik, hogy a csillagászok által valaha észlelt legnagyobb, mintegy 130 kilométer átmérőjű üstökös közeledik a Naprendszer belseje felé – közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. A január 8-án készült felvételek szerint a C/2014 UN271 jelű, de a felfedezői után Bernardinelli-Bernstein néven is ismert üstökös magja ötvenszer nagyobb, mint egy átlagos

Olvass Tovább »