Furcsán viselkedik, az áruló pap koponyája.

Szerkesztette:Roland

A mai napig megtalálható a Manchesterhez közeli Wardley Hallban egy római katolikus pap koponyája. A plébánost 1641-ben végezték ki árulásért. A kor szokása szerint a korrupt pap koponyáját az egyik manchesteri templom tornyán állították pellengérre. Ezután egy katolikus családhoz került, akik Wardley-ba szállították.

Ennek a koponyának az a mániája, hogy hangokat hallat minden olyan alkalommal, amikor elviszik a házból. Szó sincs arról, hogy ne próbálták volna kivinni a temetőbe és elhantolni annak rendje, s módja szerint, de ez a művelet valahogy sohasem jött össze úgy, ahogy szerették volna.

Amikor a koponya elhagyta a házat, nem csak különös zajokat csapott, hanem teljességgel megmagyarázhatatlan módon természeti jelenségeket is produkált. Például előfordult, hogy viharokat támasztott, ami azért eléggé erőteljes meggyőző erővel hatott a szállítókra a tekintetben, hogy talán vissza kéne helyezni az eredeti helyére a koponyát és nem kéne többé bolygatni azt.

Eric Marple szellemvadász úgy fogalmazott, hogy a koponya eddig mindig hazatalált. (boldognapot.hu)

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Bizonyított
Agent

Kilenc életből maradt nyolc: szellem kergette meg a macskát a pincében.

Ez a nő teljesen kiakadt, miután arra a következtetésre jutott, hogy sanszosan szellemjárta az otthona. Fotó: Kennedy News and Media/ Norhfoto Kathy Gallinger már a picéjébe se mer lemenni, amióta megnézte azt az éjszakai felvételt, ahol macskáját állítása szerint egy szellem kergette meg. A nő még 2018-ban költözött be a házba, de már korábban is

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

Démonok börtöne

Szerte a világon megannyi lenyűgöző természeti képződmény található, melyeket élvezettel és érdeklődéssel vizsgálnak a kíváncsi geológusok. Az azonban egy egészen más, izgalmas feladatot jelent a számukra, ha egy olyannal találkoznak, amelyről még az sem egyértelmű, hogy voltaképpen mi lehet. A távoli Jemen sivatagjában, nem messze az ománi határtól van egy jó példa erre. Kietlen földje épp

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

A valaha észlelt legnagyobb, 130 kilométer átmérőjű üstökös tart a Naprendszer belseje felé

A Hubble űrteleszkóppal végzett megfigyelések megerősítik, hogy a csillagászok által valaha észlelt legnagyobb, mintegy 130 kilométer átmérőjű üstökös közeledik a Naprendszer belseje felé – közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. A január 8-án készült felvételek szerint a C/2014 UN271 jelű, de a felfedezői után Bernardinelli-Bernstein néven is ismert üstökös magja ötvenszer nagyobb, mint egy átlagos

Olvass Tovább »