Ismeretlen égi objektum vonzza az UFO kutatókat Írországba.

Szerkesztette:Roland

Egy égi objektum Írországba. A British Airways pilótája számolt be egy azonosítatlan fény csóváról pár éve. Repülés közben azonnal érdeklődni kezdett, hogy van e valami katonai gyakorlat a közelben, mert azt tudta, hogy  az nem repülő. Azt gondolta, hogy valaki esetleg egy rakétát próbált kilőni a gépre. Ám a fény hirtelen körülbelül a hangsebesség kétszeresére gyorsult fel és körbe, majd háromszög alakba kezdett mozogni. Ekkor ő is tudta, hogy nem egy rakéta. Tájékoztatták a pilótát, hogy semmi katonai kísérlet nincs közelbe. A furcsa fény aztán hirtelen eltűnt. A shannoni  légi forgalom irányítójának beszámolója szerint, a pilóta hangjából ítélve egyenesen rettegett.
Nem sokkal később kiderült, hogy a furcsa fénynek volt még egy szemtanúja is. A közelben tartózkodott a Virgin egy pilótája is, aki szintén 100%-osan így írta le az esetet, annyi különbséggel, hogy ő 2 szabálytalan alakú tárgyat is látott a fény közepén, amik ugyan olyan röppályát írtak le.

fények
fények(ill.)

Ő először meteorra gondolt, ám mikor a furcsa objektumok elkezdtek nagyon gyorsan mozogni kör, majd háromszög alakban, már tudta, hogy nem meteorról van szó. Azután jött a katonai kísérlet elmélete. Természetesen később ő is meg tudta, hogy nincs katonai kísérlet vagy gyakorlat a közelben sehol.
A kutatók és a hatóságok nyomozásba kezdtek, hogy esetleg nem lehetséges-e egy titkos katonai gyakorlat, amiről senki sem tud. Az eredmény ugyan az volt. Állítólag a nyomozások a mai napig tartanak és mondani sem kell, hogy rengeteg ufo kutatót vonzott a helyszínre.  Voltak olyanok is, akik sátorral vonultak a helyszínre, ahol több napot is eltöltöttek pásztázva a tájat.
Állítólag itt, már láttak ugyan ilyen jelenségek valamikor nagyon régen, ám erről semmi információt nem találtunk.

Olvasd el ezt is!: —> A 2 fiú rejtélyes halála – Byberry Elmegyógyintézet.

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Bizonyított
Agent

Kilenc életből maradt nyolc: szellem kergette meg a macskát a pincében.

Ez a nő teljesen kiakadt, miután arra a következtetésre jutott, hogy sanszosan szellemjárta az otthona. Fotó: Kennedy News and Media/ Norhfoto Kathy Gallinger már a picéjébe se mer lemenni, amióta megnézte azt az éjszakai felvételt, ahol macskáját állítása szerint egy szellem kergette meg. A nő még 2018-ban költözött be a házba, de már korábban is

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

Démonok börtöne

Szerte a világon megannyi lenyűgöző természeti képződmény található, melyeket élvezettel és érdeklődéssel vizsgálnak a kíváncsi geológusok. Az azonban egy egészen más, izgalmas feladatot jelent a számukra, ha egy olyannal találkoznak, amelyről még az sem egyértelmű, hogy voltaképpen mi lehet. A távoli Jemen sivatagjában, nem messze az ománi határtól van egy jó példa erre. Kietlen földje épp

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

A valaha észlelt legnagyobb, 130 kilométer átmérőjű üstökös tart a Naprendszer belseje felé

A Hubble űrteleszkóppal végzett megfigyelések megerősítik, hogy a csillagászok által valaha észlelt legnagyobb, mintegy 130 kilométer átmérőjű üstökös közeledik a Naprendszer belseje felé – közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. A január 8-án készült felvételek szerint a C/2014 UN271 jelű, de a felfedezői után Bernardinelli-Bernstein néven is ismert üstökös magja ötvenszer nagyobb, mint egy átlagos

Olvass Tovább »