Német hotelben öltek meg egy nőt ördögűzés közben!

Szerkesztette:Roland

Az anyukát miután megölték, még papot is hívtak hozzá, mivel az ördögűzés nem ment hiba nélkül. Az „ördögűző” gyilkosok ismerték áldozatukat. A gyilkos rituáléban egy 44 éves hölgy, 19 éves lánya és a 21 éves fia is részt vett, valamint két 15 éves tini fiú is.


Az ügyész Nadja Niesen szerint a 41 éves a nőből ördögöt akartak kiűzni, mert meg voltak róla győződve, hogy megszállott. Az ördögűzés közben óriási erővel nyomták a nyakát és a hasát. Közben törülközővel és vállfával tömték be a száját, hogy a sikoltásokat ne lehessen hallani.

A vizsgálatok szerint az ördögűzés legalább 2 órán át tartott, míg egy idő után az áldozat megfulladt.

ördögűzés

A család bérelt egy garázst, ahol szintén egy 41 éves nőt találtak, akit kihűlt és dehidratált állapotban szállítottak kórházba. Vele kapcsolatban egyelőre nem lehet tudni, hogy mi volt az ördögűzők szándéka. (cool.hu)

Nincs ember, aki még ne hallott volna ördögűzésről. Nagyon sok film is készült az esetekről. Vannak , melyek elején bemondják, hogy igaz történet alapján készült. Így már teljesen más szemmel nézzük az adott filmet. Sajnos nem tudhatjuk mi az igazság, de abban, hogy valakit megszáll az ördög vagy valami gonosz lélek hihetetlenül sokan hisznek. Nem gondolnátok, de komoly vallási szervezetek is.

Olvasd el ezt is!: ——> Halott nagymamája hívta fel lányát Berlinben.

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Bizonyított
Agent

Kilenc életből maradt nyolc: szellem kergette meg a macskát a pincében.

Ez a nő teljesen kiakadt, miután arra a következtetésre jutott, hogy sanszosan szellemjárta az otthona. Fotó: Kennedy News and Media/ Norhfoto Kathy Gallinger már a picéjébe se mer lemenni, amióta megnézte azt az éjszakai felvételt, ahol macskáját állítása szerint egy szellem kergette meg. A nő még 2018-ban költözött be a házba, de már korábban is

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

Démonok börtöne

Szerte a világon megannyi lenyűgöző természeti képződmény található, melyeket élvezettel és érdeklődéssel vizsgálnak a kíváncsi geológusok. Az azonban egy egészen más, izgalmas feladatot jelent a számukra, ha egy olyannal találkoznak, amelyről még az sem egyértelmű, hogy voltaképpen mi lehet. A távoli Jemen sivatagjában, nem messze az ománi határtól van egy jó példa erre. Kietlen földje épp

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

A valaha észlelt legnagyobb, 130 kilométer átmérőjű üstökös tart a Naprendszer belseje felé

A Hubble űrteleszkóppal végzett megfigyelések megerősítik, hogy a csillagászok által valaha észlelt legnagyobb, mintegy 130 kilométer átmérőjű üstökös közeledik a Naprendszer belseje felé – közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. A január 8-án készült felvételek szerint a C/2014 UN271 jelű, de a felfedezői után Bernardinelli-Bernstein néven is ismert üstökös magja ötvenszer nagyobb, mint egy átlagos

Olvass Tovább »