A megmagyarázhatatlan valóság című regény negyedik része!
Ha még nem olvastad az előző részeket , előbb mindenképp azokkal kezd!
Ide kattintva olvashatod el!
Paranormal Reality (megmagyarázhatatlan valóság) :
-Gyerünk a házba, Trevis már rendben lesz…… Mondta Ramon a többieknek.
Ismét elindult a furcsa és ijesztő ház felé, ahonnan az idős hölgy nyom nélkül eltűnt és ahol Trevis a furcsa fényt látta.
Maradjatok mögöttem– Szólt Ramon.
Ekkor mindhárman bekapcsolták zseblámpájukat. A köd mintha a lámpafények köré gyűlt volna. Furcsa és egyben szép látvány volt, hogy a fény, mint a mágnes a vasat, úgy ragadta magához a mindent ellepő ködöt.
-Buhúúú Buhúúú ……… – kapcsolgatta lámpáját Glen , miközben a csapat hatodik tagjára Ketrinre bámult.
-Menj a francba, hülye. – Fakadt ki a lány.
-Mi van félsz? Nyuszimuszi…… – Vonta kérdőre nevetve Glen.
-Csendet… – Mondta Ramon, majd kinyitotta a bejárati ajtót.
Az ajtó szinte magától kitárult, nem is kellett nagyobb erőt kifejteni. A házba lépve a 3 csapattag döbbenten nézett mindenfelé. Egyszerre ült arcukra a rémület és a csodálkozás. Szétnézve látták, hogy a házban teljesen rend van. Egy apró porszem nem sok, annyi nem volt sehol. A szemük előtt magányos asztal terítőjén sem volt még egy gyűrődés sem.
– A néni megadhatná a bejárónője telefonszámát…. – Nyilvánult meg Glen.
– Nálatok férfiaknál ez nem megszokott tudom én… Trehány lusta banda vagytok mind….. – Háborodott fel Ketrin, majd odanyúlt az asztalhoz és lerántotta a terítőt.
Látszólag a nő nagyon mérges volt, a helyzetet humorral elütő csapattagra. Több közös ügyük is volt a múltban, amiknek a vége valahogy mindig veszekedéssel zárult. A humor soha nem fért össze a büszkeséggel.
– Na? Így már az otthonodra ismersz? – Kérdezte Glent.
A terítő a földre hullt, a rajta lévő vázával és virággal együtt.
Ám még mielőtt bárki is megjegyzést tehetett volna a történtekre, egy hatalmas mély búgás töltötte el a ház területét. Mindhárman a földre roskadtak és fülüket fogták, annyira nagy volt a zaj. Pontban ekkor a teremben lévő összes szekrényről, minden a földre hullt. Az ablakok remegtek a nagy zajtól. Olyan volt, mintha egy nagyon erős földrengés tört volna ki, egy hatalmas robbanással. Ramon minden erejét összeszedve társaira nézett…..
Mindketten a földön görnyedtek és fülüket fogták.
Hirtelen a másodperc tört része alatt egy másik helyiségbe vezető boltív melletti szekrény egyenesen Ketrin fele dőlt. A lány nem látta mi folyik körülötte, mivel szemét is becsukta a nagy búgás következtében. Ramon minden bátorságát összeszedve, önfeláldozóan ugrott csapattársa megmentésére. Épp időben rántotta magával, mikor a hatalmas szekrény földet ért.
Ebben a pillanatban a hangos búgó zaj megszűnt. A 3 fiatal a földön feküdt. Rémülten és levegő után kapkodva néztek szét, mi történt. Minden, a házban lévő tárgy a földön hevert törötten. Több bútor is eldőlt, köztük a hatalmas szekrény is, ami -ha Ramon nincs – minden bizonnyal Ketrin halálát okozta volna.
A lány pánikolva nézett hősére. Hangja és minden testrésze remegett, könnyei pedig patakokba folytak.
-Ramon…..a füleid…. – szólt riadtan….
A csapat vezérének folyt a vér mindkét füléből. Tekintete zavarosnak tűnt, majd a jobb füléhez kapott….
-A francba — Mondta….
– Semmi baj jól vagyok, te jól vagy Ketrin? Glen?
– Én jól vagyok – Felelt Glen a terem egyik távolabbi pontjáról.
– Zúg a fejem és alig hallok, de mégis mi volt ez? Földrengés? – Kérdezte Ramon.
– Men- men -men menjünk innen kérlek titeket…hagyjuk az egész hülyeséget. A pokolba az egésszel…Járjon utána, aki akar az egész utcának. Nem érdekel. – tört ki Ketrin.
-Mi a f**sz….Mi a tetves k**va élet ez? …. kiáltott fel Glen, aki már talpon állva figyelte a körülöttük lévő romhalmazt.
– Nehogy te is elkezdj pánikolni Glen – Vetette tekintetét Ramon a csapat mókamesterére. Ám, ahogy ránézett csak annyit látott, hogy a férfi az asztal fele mutat, ami a terem közepén helyezkedett el és amiről Ketrin lerántotta a terítőt.
-Na húzzunk innen! – jegyezte meg Ramon.
Az asztalon a terítő ugyanis érintetlen volt. A váza a virágokkal, szépen az asztal közepén ékeskedett. Jól tudták mindhárman, hogy Ket a terítőt lerántotta, minek következtében a váza is eltört. Ám most mintha ez meg sem történt volna….
Egyszerre a bejárati ajtó fele indultak, sietve, a történteket nem értve. Ramonnak még mindig folyt a vér a füleiből, amit a házból kifelé menet, a Glentől kapott kendővel próbált felitatni.
Egy öreg elszáradt fához értek, mikor hirtelen egy távolból jövő keserves sikoltást hallottak. Egy női sikoly volt, ami úgy tűnt az utca másik végéből jön.
– Ramon neeee – Szólt Ketrin….
-Meg kell néznünk, bajban lehet. – Mondta Ramon.
-Mi nem vagyunk elég nagy bajban? Azt sem tudjuk mi történt. Azt sem tudjuk hogyan. Kimegyünk innen és küldünk segítséget és erősítést. Te pedig megsérültél, segítség kell. Glen ugye igazam van? – Szegezte tekintetét, ellenségére a lány.
Mindannyian felesküdtünk, hogy amit csak tudunk, megteszünk a civil emberek védelméért. Egyébként is „Turbó” nincs, hisz Emmáék már a kórháznál vannak vele. Elindulhatunk gyalog, kifelé, de ebben a ködben csekély az esélye, hogy jó irányba haladnánk…. Én azt mondom Ramonnak igaza van, míg várjuk, hogy valaki visszatérjen a furgonnal, tegyük hasznossá magunkat és nézzük meg ki és miért sikoltozik…. mondta Glen.
Sajnos hőseink nem láthatták, hogy „Turbó” még mindig azon a helyen parkol, ahol hagyták. A köd és a félelmetes sötétség nem oszlott.
– Ti hülyék vagytok mindketten….Van fogalmatok mi lehetett az amin keresztül mentünk odabent? Na és a jelek, amiket gondolom nem vettetek észre….. Hé Ramon, mennyi idő is van? Mióta is vagyunk itt? – Fakadt ki Ketrin.
A férfi a karórájára nézett és halkan mondta, hogy délután fél négy. Majd hirtelen a lányra nézett megdöbbent arccal.
-B*zd meg…. Mikor ide értünk is ennyi volt…Ez megállt. – Súgta Ramon.
-Igen meg, akár csak az enyém…na és te Glen, vedd elő a mobiltelefonodat és nézz rá! – Kiáltott Ketrin Glenre.
Glen nem habozott és jobb zsebéből elővette készülékét, az azonban semmi jelet nem mutatott.
-Na mi legyen kedves Ramon és Glen? Ha akkora nyomozók és hősök lennétek már rég észrevettétek volna ezeket az APRÓ jeleket. De e helyett egy nőnek kell résen lenni és odafigyelni mindenre. – engedte ki dühét Ket.
A két fiatalember egymásra nézett, majd nagyot sóhajtottak. A tanácstalanság látszott mindkettejükön.
– Rendben , nyugodjunk meg mindhárman. – Szólalt meg kisvártatva Ramon és kendőjét a földre dobta.
– Mivel valamit lépnünk kell, így továbbra is azt mondom nézzük meg a sikoly forrását. Ha arra indulunk, talán elérjük az utca végét is. – Nyugtatta a fiatalokat Ramon.
Pár perc elteltével a 3 csapattag el is indul arra, amerről a sikoly jött. Ketrin belátta, hogy sajnos más választás nincs. Ráadásul észrevehetően elkezdett a hőmérséklet is csökkenni. Lassan indultak a sötét nyirkos ködös utcán előre.
– Légy vele türelmes…. Súgta Ramon fülébe Glen.
– Hisz majdnem meghalt az előbb. – Mondta.
– Igazad van, megvédünk mindenkit és senkit nem hagyunk hátra! – Értett egyet a csapat vezetője!
5. Rész
