Robbanóanyaggal próbálják előcsalni a Mongol Halálférget

Szerkesztette:Agent

Kutatókból és tévésekből álló új-zélandi expedíció indul a Góbi-sivatagba, hogy megtalálják az Allghoi Khorkhoi-t, vagy ismertebb nevén a mongol halálférget, ami időtlen idők óta szerepel a helyi legendákban és pletykákban.

Mongóliában mindenki ismer valakit, aki látott már olyan embert, aki találkozott már a halálféreggel, csak éppen lefényképezni nem sikerült még senkinek az állatot. A tudósok nagy része a Loch Ness-i szörnyhöz és a jetihez hasonlóan a kriptozoológia területére sorolja az állatot, de vannak, akik nem zárják ki létezésének lehetőségét. Több expedíció indult már a halálféreg felkutatására, de eddig egy sem járt sikerrel. Az új-zélandiak két hetet töltenek majd a sivatag legkietlenebb vidékein, a mongol-kínai határ közelében, ami a Föld legkevésbé feltérképezett helyeinek egyike.

A halálféreg létezésében a sivatagban élők szilárdan hisznek, elbeszélésük szerint az állat nagyjából másfél méteres, vörös színű és ragadozó: a homokból hirtelen a felszínre törve savat köp az áldozatára, ami annyira erős, hogy pillanatok alatt megöl egy lovat vagy akár tevét. Más források szerint egyes angolna- és rájafajokhoz hasonlóan a féreg áramütéssel is megbénítja a prédáját, mielőtt savat köpne rá, biztos ami biztos. Az állatról először 1926-ban számolt be egy amerikai felfedező és paleontológus, Roy Chapman Andrews, aki egyébként arról is híres, hogy George Lucas a pletykák szerint róla mintázta Indiana Jones karakterét.

A féregről az állítólagos szemtanúknak a sivatag más-más részeiről származó beszámolói meglepően egybevágnak – ahogy például a Loch Ness-i szörnyről szólók is. Azonban a világ egyik legkietlenebb területén élő mongoloknak semmi érdekük nem fűződik ahhoz, hogy hazudjanak a szörnyről, nem fognak milliónyi turistát vonzani vele a sivatagba, érvel az expedíció egyik szervezője, David Farrier, aki 5-15 százalék közé becsüli annak esélyét, hogy megtalálják a legendás szörnyet.

A kutatók dinamittal próbálják előcsalogatni a férget, mert az a legendák szerint a kisebb-nagyobb földmozgásokra érzékeny, és azok alapján jön fel a felszínre (ebben hasonlít a Dűne-regények homokférgeire). Hasonló méretű, sőt nagyobb férgek egyébként élnek Ausztráliában és Dél-Amerikában is, de a biológusok szerint nem valószínű, hogy egy ilyen méretű ragadozó meg tudna élni és képes lenne élelmet szerezni magának a Góbi-sivatagban.

(couriermail.com,Index)

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Bizonyított
Agent

Kilenc életből maradt nyolc: szellem kergette meg a macskát a pincében.

Ez a nő teljesen kiakadt, miután arra a következtetésre jutott, hogy sanszosan szellemjárta az otthona. Fotó: Kennedy News and Media/ Norhfoto Kathy Gallinger már a picéjébe se mer lemenni, amióta megnézte azt az éjszakai felvételt, ahol macskáját állítása szerint egy szellem kergette meg. A nő még 2018-ban költözött be a házba, de már korábban is

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

Démonok börtöne

Szerte a világon megannyi lenyűgöző természeti képződmény található, melyeket élvezettel és érdeklődéssel vizsgálnak a kíváncsi geológusok. Az azonban egy egészen más, izgalmas feladatot jelent a számukra, ha egy olyannal találkoznak, amelyről még az sem egyértelmű, hogy voltaképpen mi lehet. A távoli Jemen sivatagjában, nem messze az ománi határtól van egy jó példa erre. Kietlen földje épp

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

A valaha észlelt legnagyobb, 130 kilométer átmérőjű üstökös tart a Naprendszer belseje felé

A Hubble űrteleszkóppal végzett megfigyelések megerősítik, hogy a csillagászok által valaha észlelt legnagyobb, mintegy 130 kilométer átmérőjű üstökös közeledik a Naprendszer belseje felé – közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. A január 8-án készült felvételek szerint a C/2014 UN271 jelű, de a felfedezői után Bernardinelli-Bernstein néven is ismert üstökös magja ötvenszer nagyobb, mint egy átlagos

Olvass Tovább »