Televízió mint átjáró?

Szerkesztette:Agent

Rengeteg horrorfilm alapkoncepciója épül a televíziónkat illetve más elektromos eszközünket átjáróként használó démonok, szellemek, vagy más entitások tevékenységeire. Mi van akkor ha ennek van valóságalapja? Most erről olvashattok ebben a cikkben.

A kutatások szerint a kísérteteknek energiára van szükségük, melyre a televízió is alkalmas eszköz lehet.

A természetfölötti jelenségek modern világunkban sem veszítették el vonzerejüket. Ma azonban már tudományos módszerekkel is vizsgálják a vélt vagy valós kísértetek ténykedésével kapcsolatos jelenségeket, közöttük a televízió-készülékekhez kapcsolódó paranormális eseteket. Az erre szakosodott intézmények kutatói szerint kísértetek létezhetnek, a tévék körüli megmagyarázhatatlan történéseknek pedig kézzelfogható okuk van.

Nem csak szemfényvesztés?

Azt még a tudósok is elismerik, hogy a parapszichológiai jelenségek iránti érdeklődés több, mint holmi divathóbort, mely az elgépiesedett világ sivársága ellen lázad.

Már a 19. század közepén is minden huszadik amerikai állampolgár meg volt győződve arról, hogy kapcsolatba lehet lépni az elhunytak lelkével, és közvetítő személyek, úgynevezett médiumok sokasága társalgott transzba esve a szellemvilággal, és hozott mozgásba tárgyakat anélkül, hogy hozzájuk ért volna.

A kísértettan létező tudomány

A parapszichológia korszerű kutatási módszerekkel történő vizsgálatát tűzte ki célul az 1882-ben Londonban megalakult – és akkortájt Anglia határain túl is híressé vált – Society for Psychical Research. Három évtizeddel később Amerikában Joseph P. Rhine tette tudományos kutatás tárgyává a parapszichológiát. Napjainkban – saját bevallása szerint – minden tizedik felnőtt találkozott már elhunyt lélekkel. Ez derült ki a Gallup Intézet felméréséből, melyet Nyugat-Európa, valamint Észak-Amerika 16 országában végeztek el.

Mivel az ilyen jellegű különös élmények egyáltalán nem mennek ritkaságszámba, Hans Bender pszichológus és orvosprofesszor 1950-ben a németországi Freiburg egyetemén létrehozott egy hivatalos kutatóintézetet, melynek célja – még ma is – az objektív és a szubjektív valóság határmezsgyéjén lejátszódó történések tudományos elemzése. Az 1991-ben elhunyt Bender professzor 40 éven át gyűjtötte a titokzatos jelenségekről készített részletes leírásokat.

A paranormális jelenségek forrása: energia

A kutatások szerint a kísértetek jellegzetessége, hogy mindig ott jönnek létre a velük kapcsolatos jelenségek, ahol nagymértékű energia, illetve feszültség van jelen. A megfigyelések alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a kísértetjárás kiváltó oka rendszerint nem más, mint az a személy, akire a természetfölötti jelenségek irányulnak.

Az alanyok gyakran serdülőkorban lévő lányok és fiúk, vagyis ez a jelenség főleg olyan életkorban lép fel, amikor az egyén halmozottan kerül konfliktusba környezetével, vagy más okból léphetnek fel nála pszichés feszültségek. Ha a felhalmozódott feszültségekből fakadó, hihetetlenül koncentrált energia valamilyen szokványos módon – például tisztázó beszélgetések során – nem kerül levezetésre, akkor – legalábbis állítólag – képes hatályon kívül helyezni a fizika törvényeit, majd pszichofizikai történéseket kiváltani.

Kísértetek a tévéből?

Az energiaátalakulás parapszichológiai jelensége kapcsán olyan kutatások is napvilágot láttak, melyek a televízió-készülékekhez kötődő megmagyarázhatatlan eseményeket vizsgálták, többek között a fehér zajt, illetve az abból kiszűrődő és megjelenő hangokat, zörejeket és alakokat.

Ezek alapján bebizonyosodott, hogy a tévé- és rádiókészülékek valóban kapcsolatban állhatnak valamilyen módon a paranormális tevékenységekkel, ami magyarázható az ezen eszközök körül jelen lévő nagymértékű energiával.

Bár a televízió és a túlvilág kapcsolatát eddig csak a sorozatos, ezzel összefüggésbe hozható események bizonyítják, tényekkel pedig még nem sikerült igazolni, Hollywoodnak köszönhetően egyre többen próbálnak ilyen formában kapcsolatba lépni az elhunytakkal.

A hasonló események alapján készült egyik leghírhedtebb film a Kör, illetve a Fehér zaj volt, emellett Steven Spielberg rendező 1982-ben készült Kopogó szellem című filmje is maradandó nyomot hagyott e tekintetben. A hátborzongató történetben ugyanis a szellemek a tévékészülékből jöttek elő, hogy elvigyék magukkal a két gyereket.

Kövessetek minket Facebookon,https://www.facebook.com/rejtely2020/ hogy minél hamarabb értesüljetek újabbnál újabb történeteinkről. Köszönjük !

(Felfedes,Internet)

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Bizonyított
Agent

Kilenc életből maradt nyolc: szellem kergette meg a macskát a pincében.

Ez a nő teljesen kiakadt, miután arra a következtetésre jutott, hogy sanszosan szellemjárta az otthona. Fotó: Kennedy News and Media/ Norhfoto Kathy Gallinger már a picéjébe se mer lemenni, amióta megnézte azt az éjszakai felvételt, ahol macskáját állítása szerint egy szellem kergette meg. A nő még 2018-ban költözött be a házba, de már korábban is

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

Démonok börtöne

Szerte a világon megannyi lenyűgöző természeti képződmény található, melyeket élvezettel és érdeklődéssel vizsgálnak a kíváncsi geológusok. Az azonban egy egészen más, izgalmas feladatot jelent a számukra, ha egy olyannal találkoznak, amelyről még az sem egyértelmű, hogy voltaképpen mi lehet. A távoli Jemen sivatagjában, nem messze az ománi határtól van egy jó példa erre. Kietlen földje épp

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

A valaha észlelt legnagyobb, 130 kilométer átmérőjű üstökös tart a Naprendszer belseje felé

A Hubble űrteleszkóppal végzett megfigyelések megerősítik, hogy a csillagászok által valaha észlelt legnagyobb, mintegy 130 kilométer átmérőjű üstökös közeledik a Naprendszer belseje felé – közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. A január 8-án készült felvételek szerint a C/2014 UN271 jelű, de a felfedezői után Bernardinelli-Bernstein néven is ismert üstökös magja ötvenszer nagyobb, mint egy átlagos

Olvass Tovább »