Történetek ikerekről, amelyek félelmetesebbek a horrorfilmeknél

Szerkesztette:Agent

Az ikrekkel kapcsolatban rengeteg különleges történet kering. Most hoztunk pár olyat, amelyek még a horrorfilmeket is meg fogják hazudtolni!

 

Különválasztva ugyanattól az élettől
Hogyha két ember együtt él, akkor sok esetben ugyanazokat a szokásokat veszik fel, és egymáshoz hasonlóan kezdenek el viselkedni. Ugyanazok a barátaik, a rutinjaik és sokszor még a szerelmük is. James Lewis és James Springer egypetéjű ikrek voltak, akiket születésükkor különválasztottak. Amikor találkoztak, kiderült, hogy tulajdonképpen ugyanazt az életet élik. James Lewis elvett egy nőt, Lindát, majd elváltak, később hozzáment egy Betty nevű nőhöz, akikkel egy James Alan nevű fiuk lett. Lewis adoptált egy babát, késő harmincas éveiben, és ekkor találkozott először ikertestvérével, James Arthur Springerrel. Kiderült, hogy ő is elvált egy Linda nevű nőtől, hozzáment egy Bettyhez és mind a ketten James Alannek nevezték el a fiukat

Osztozni a születésnapon is épp elég, de még őrületesebb még meghalni is ugyanazon a napon. A 72 éves ikreknek Finnországban még ezt is sikerült megcsinálniuk. Azon a napon egyiküket egy autó ütött el bicajozás közben, amíg két órával később, pontosan ugyanazon az úton, másfél kilométerrel távolabb a másik ikertestvért is elütötték.
 

 

Ugyanazon a napon született babák
Ashlee Spinksnek és Andrea Springernek sikerült ugyanazon a napon világra hozniuk gyermekeiket. Ráadásul ők is ikreket szültek.
 

 

Iker az ikerben
Sanju Bhagat Indiában született, egész életében hatalmas, duzzadt hasa volt, mintha terhes lenne. Egyszer végre vállalkozott arra, hogy eltávolítsák a testében rejtőző “tumort”. Az orvosok megdöbbenve tapasztalták, hogy saját ikertestvére megcsonkított részei vannak benne.
Hoppá, összeházasodtunk
Az Egyesült Királyságban olyan eset is előfordult, hogy két ember bizony hihetetlen módon egymásra talált, úgy referáltak a másikra, mint lelki társra. Kiderült, hogy valójában ikertestvérek, amit a szüleik titkoltak előttük hosszú éveken át. Ráadásul 2008-ban a brit bíróság érvénytelenítette a házasságukat vérfertőzés miatt.
Tüköréletek
Oscar Stofe és Jack Yufe szintén születéskor elválasztott ikrek, akik sohasem sejtették, milyen sok hasonlóságot rejtenek a szokásaik. Két teljesen különböző környezetben nőttek fel. Yufét zsidóként neveltk fel Trinidadban, amíg Stofe Németországban nevelkedett és katolikus lett (ráadásul még Hitler ifjúsági mozgalmának is része volt). 21 évesen találkoztak először, amikor is nem szimpatizáltak igazán egymással, ezért úgy döntöttek, többet nem találkoznak. De 25 évvel később mégis összefutottak és a hasonlóságok elképesztőek voltak. Ugyanazokat a ruhákat viselték, ugyanazokat a fura szokásokat vették fel. A könyveket hátulról előre olvasták, lehúzták a vécét használat előtt és után.
 
 

 

Celeb médiumok
Terry és Kinda Jamison talán a legismertebb iker-médiumok. Még nagyon fiatalon ráébredtek paranormális tehetségükre, ezért azonnal ezen a területen kezdtek el dolgozni. Állításuk szerint tudnak beszélni halottakkal. Elmondták, hogy Michael Jacksonnal, Dianával és Whitney Houstonnal is felvették a kapcsolatot. Ráadásul képesek megjósolni a jövőt, például előre elmondták 9/11-et és a számos lövöldözést. Ugyan sokak szerint szemfényvesztés, amit csinálnak, rengetegen adnak a véleményükre és még saját YouTube csatornájuk is van.
 
Fura kapcsolat
Richard és Damian Powers érzik, amit a másik érez. Az ikertestókat külön, hangszigetelt szobákba helyezték el. Richardhoz egy vödör vizet tettek, amíg Damiant hazugságvizsgálóra kötötték. Richardnak bele kellett tennie a kezét a jéghideg vízbe. Ugyanabban a pillanatban Damien eredményei megugrottak, érezte, amit testvére érez.
 
 
 (forrás: FashinBeams, Szaszko Gabriella)

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Bizonyított
Agent

Kilenc életből maradt nyolc: szellem kergette meg a macskát a pincében.

Ez a nő teljesen kiakadt, miután arra a következtetésre jutott, hogy sanszosan szellemjárta az otthona. Fotó: Kennedy News and Media/ Norhfoto Kathy Gallinger már a picéjébe se mer lemenni, amióta megnézte azt az éjszakai felvételt, ahol macskáját állítása szerint egy szellem kergette meg. A nő még 2018-ban költözött be a házba, de már korábban is

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

Démonok börtöne

Szerte a világon megannyi lenyűgöző természeti képződmény található, melyeket élvezettel és érdeklődéssel vizsgálnak a kíváncsi geológusok. Az azonban egy egészen más, izgalmas feladatot jelent a számukra, ha egy olyannal találkoznak, amelyről még az sem egyértelmű, hogy voltaképpen mi lehet. A távoli Jemen sivatagjában, nem messze az ománi határtól van egy jó példa erre. Kietlen földje épp

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

A valaha észlelt legnagyobb, 130 kilométer átmérőjű üstökös tart a Naprendszer belseje felé

A Hubble űrteleszkóppal végzett megfigyelések megerősítik, hogy a csillagászok által valaha észlelt legnagyobb, mintegy 130 kilométer átmérőjű üstökös közeledik a Naprendszer belseje felé – közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. A január 8-án készült felvételek szerint a C/2014 UN271 jelű, de a felfedezői után Bernardinelli-Bernstein néven is ismert üstökös magja ötvenszer nagyobb, mint egy átlagos

Olvass Tovább »