,,VILÁGÍTÓ” VÍZ JELENT MEG HONG KONG-BAN

Szerkesztette:Roland

A ,,világító” tengerek , illetve ,,világító” vizek esetére már létezik tudományos magyarázat.
A tudomány fénykorában fény derült, hogy ezeket a kéken világító jelenségeket a partra sodródott, vagy nagy létszámban előfordult úgynevezett fitoplanktonok okozzák. Mondhatni tehát, hogy ez természetes jelenség, még ha elég bizarrnak is tűnik. Ezt nem is részleteznénk, hisz nincs benne semmi rejtélyes. Ám nemrég Hong Kong-ban is megjelent ez a furcsa jelenség. Az érdekesség azonban, hogy itt nem voltak megtalálhatók a fitoplanktonok és valahogy a szín is sokkal világítóbb volt, mint más helyeken.

világító víz

Kizárható tehát itt ez az elmélet. A kutatók előtt ismét nyitva állt a kapu, vajon mi is lehet ez. Laboratóriumi vizsgálatok kiderítették, hogy valami szennyező anyag került a vízbe és ez okozza a furcsa jelenséget. Az azonban, hogy mi is ez az anyag és hogy került oda, nem hozták nyilvánosságra.Nincs információnk róla, hogy napjainkban is felfedezhető-e ott ez a jelenség.

Annyi kiderült azonban, hogy az ottani élővilág akkor súlyos haldoklásba kezdett. Nem csoda, hogy az ottani halászatból élő emberek foggal körömmel keresték a választ. A hivatalos ok mezőgazdasági szennyeződés.  Vajon tényleg ennyiről lehet szó? Miért nem hozták nyilvánosságra, milyen anyag okozz. Megannyi kérdés ám csak teóriák.

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Bizonyított
Agent

Kilenc életből maradt nyolc: szellem kergette meg a macskát a pincében.

Ez a nő teljesen kiakadt, miután arra a következtetésre jutott, hogy sanszosan szellemjárta az otthona. Fotó: Kennedy News and Media/ Norhfoto Kathy Gallinger már a picéjébe se mer lemenni, amióta megnézte azt az éjszakai felvételt, ahol macskáját állítása szerint egy szellem kergette meg. A nő még 2018-ban költözött be a házba, de már korábban is

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

Démonok börtöne

Szerte a világon megannyi lenyűgöző természeti képződmény található, melyeket élvezettel és érdeklődéssel vizsgálnak a kíváncsi geológusok. Az azonban egy egészen más, izgalmas feladatot jelent a számukra, ha egy olyannal találkoznak, amelyről még az sem egyértelmű, hogy voltaképpen mi lehet. A távoli Jemen sivatagjában, nem messze az ománi határtól van egy jó példa erre. Kietlen földje épp

Olvass Tovább »
Bizonyított
Agent

A valaha észlelt legnagyobb, 130 kilométer átmérőjű üstökös tart a Naprendszer belseje felé

A Hubble űrteleszkóppal végzett megfigyelések megerősítik, hogy a csillagászok által valaha észlelt legnagyobb, mintegy 130 kilométer átmérőjű üstökös közeledik a Naprendszer belseje felé – közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. A január 8-án készült felvételek szerint a C/2014 UN271 jelű, de a felfedezői után Bernardinelli-Bernstein néven is ismert üstökös magja ötvenszer nagyobb, mint egy átlagos

Olvass Tovább »